Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Üres képek a munkáról

Létrehozva:

Több mint félmillió dán koronáért rendelt meg két, a munkáról szóló képet egy múzeum Jens Haaning kortárs művésztől, aki két tök üres vásznat adott le, és azt állítja, megdolgozott a pénzéért.

A kortárs művészetről már így is is sokan gondolják, hogy nagy kamu, erre jön a dán Jens Haaning, aki üres vásznairól állítja, hogy jelentőségteljes művek, mert a koncepció számít, nem a megvalósítás. Haaningot az aalborgi Kunsten modern művészetek múzeuma bízta meg, hogy a munka tematikája köré épülő Work it Out tárlatra alkossa újra két korábbi művét, a 2007-ben és 2010-ben kiállított, Az átlagos dán éves jövedelem és Az átlagos osztrák éves jövedelem című alkotásokat. Ezekben a művész vászonra ragasztotta az adott ország éves átlagfizetésének megfelelő bankjegyeket, így megjelenítve a munka „értékét” és az anyagi megbecsülésben az országok közti különbséget, ami még az Európai Unión belül is jelentős – és akkor mi, magyarok még csak meg se szólaljunk, ugye, a magyar vagy a bolgár éves átlagfizetés jóval kisebb vásznakra is kifért volna.

A két mű elkészítéséhez a megrendelőtől 25 és fél millió forintnyi készpénzt kapott koronában és euróban, csakhogy az 56 éves Haaning alaposan meglepte a kurátorokat, mikor végül két fehér vásznat adott le a kiállításra. A Fogd a pénzt és fuss! (Take the Money and Run!) szerinte konceptuális mű, arra biztat minden, méltatlan körülmények között dolgozó, alulfizetett embert, hogy kövesse az ő példáját, és lázadjon fel az igazságtalanság ellen. Haaning úgy számolt, ha megcsinálja és leszállítja a két munkát, 25 ezer korona (1,2 millió forint) mínusszal zárt volna, és egyszerűen elege lett abból, hogy azért dolgozzon, csak hogy ki legyen állítva a munkája, és még ő fizessen rá saját zsebből. Ezért a két új alkotása a korábbiakra és a helyzetre is reflektál, provokatív módon, sőt szerinte százszor jobb művek lettek az eredetileg tervezettnél.

Lasse Anderson, a múzeum igazgatója a BBC-nek elmondta, először ő is megmosolyogta a dolgot a kurátorokkal együtt, és értékeli a művész humorát, de azért a kiállítás végén, 2022. január 16-án visszakérik a pénzt, mert az nem a múzeumé, hanem a dán adófizetőké. Egyelőre nem tesznek jogi lépéseket, míg tart a tárlat és van érvényes szerződésük, amit a művész valójában nem szegett meg. Csakhogy Haaningnak esze ágában sincs visszaadni a bankókat, szerinte az a mű, hogy eltette a pénzt, és ez még a kiállítás tematikájába is beleillik – utóbbira a múzeumnak tényleg egy szava sem lehet.

bálint orsolya

(Kiemelt kép: HENNING BAGGER – EPA-MTI)

Legnépszerűbb cikkeink