Kiemelt hírek
Messi nélkül ég a Barcelona
Szerda este folytatódott a Bajnokok Ligájának második fordulója, amelynek végén az FC Barcelonánál csak a svéd FC Malmö áll rosszabbul a tabellán: a katalán együttesnek még nem volt kaput eltaláló lövése az idei BL-kiírásban. A címvédő londoniak nem tudtak mit kezdeni a Juventusszal.
Talán az este legnagyobb meglepetése volt a Benfica 3-0 arányú győzelme a Barcelonával szemben. Az E csoportban eddig veretlen portugál csapat már a 3. percben megszerezte a vezetést, és a folytatásban is képes volt az akaratát érvényesíteni az emberhátrányba került katalán csapattal szemben. A Lionel Messi nélkül felálló Barcelona eddig még kaput eltaló lövése sem volt az idei BL szezonban. Ronald Koeman csapata történelmi mélyponton van, két forduló után 6-0-ás gólkülönbséggel a csoportja sereghajtójaként vág neki a további fordulóknak.
Bár a tavalyi bajnok Chelsea végig hatalmas fölényben játszott és nem igazán hagyott teret a torinóiaknak, az olasz csapat a második félidő elején gyorsan szerzett góljával győzni tudott hazai pályán. Sérülés és betegség miatt mindkét csapatból hiányoztak kulcsemberek. A mérkőzés hatalmas taktikai megmérettetés volt a két edző számára, de végül Massimiliano Allegri együttese feltörhetetlen védelmet alakított ki Thomas Tuchel csapata előtt. A londoni kékek 16 lövéssel zárták a mérkőzést, bár kaput eltaláló lövésük csak egy volt.
Az F csoportban szereplő Manchester United Cristiano Ronaldo 95. percben szerzett góljával történelmi győzelmet aratott a Villareal ellen. A legutóbbi négy BL találkozójuk mind gól nélküli döntetlennel zárult, míg a tavalyi szezonban a EL-döntőjében a spanyol klub 1-1-es döntetlen után tizenegyesekkel múlta felül az angolokat. Egyébként a portugál világsztár életében 178. alkalommal lépett pályára a nemzetközi kiírásban, ezzel megelőzte korábbi csapattársát, a Real Madrid klasszisát, Iker Casillast.
Az E csoport másik meccsén a német bajnok Bayern München 5-0-ás kiütéssel győzte le a Dinamo Kijevet. A bajorok már a meccs 12. percében büntetőhöz jutottak, amelyet Robert Lewandowski értékesített – aztán meg sem álltak ötig. A lengyel sztár a 27. percben szerzett második találatával megszerezte az utóbbi 100 meccsén a 119. és az idei naptári évben a 41. gólját, ami pontosan hattal több, mint bármelyik más topligában szereplő játékosé.
Az este további mérkőzései nem igazán okoztak nagy meglepetéseket, szinte jött a papírforma: az Atalanta 1-0-t játszott a Young Boysszal, a Wolfsburg 1-1-es döntetlent a Sevillával, az RB Salzburg 2-1-re verte a Lille-t, míg a Zenit 4-0-ra a Malmö csapatát.
lakatos
(Kiemelt kép: PEDRO FIÇZA – NURPHOTO VIA AFP)