Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Gulyás nem lepődött meg a részvételi adatokon

Létrehozva:

„Soha, mióta piacgazdaság van és demokratikus Magyarország létezik, azóta ekkora gazdasági növekedés nem volt” – közölte Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón. Elmondásából kiderült, hogy korábban a kormány attól tette függővé, hogy a szülők visszakapják a befizetett SZJA-t, hogy eléri-e a gazdasági növekedése az 5,5 százalékot. 

A miniszter szerint az első két negyedév, illetve a harmadik negyedév részadataiból az derül ki, hogy nincs olyan forgatókönyv, hogy a növekedés ne érje el az 5,5%-ot; ezt a növekedés biztos meghaladja, de akár a 7,5 százalékot is elérheti – közölte Gulyás Gergely, aki szerint ez azt jelenti: minden 18 év alatti gyereket nevelő családban mindkét szülő, az átlagjövedelem szintjéig a befizetett személyi jövedelemadóját vissza fogja kapni, az Államkincstár vissza fogja fizetni. Ennek az értékhatára a 2020 decemberi, a KSH által meghatározott teljes munkaidőben dolgozó bruttó átlagkereset 12-szerese – hangzott el a Kormányinfón. 

Gulyás arról is beszélt, hogy a Magyarország által 10+5 évre a Gazprommal kötött megállapodás hosszú távon biztosítja a rezsicsökkentés eredményeit. 

Az ATV kérdésére, miszerint hogyan kommentálná a miniszter, hogy több mint 600 ezren vettek részt az ellenzéki előválasztáson, Gulyás úgy felelt: ez nem meglepő, mivel ez a választásra jogosultak mintegy 8 százaléka, ilyen támogatottsága pedig legalább van az ellenzéknek. Szerinte egyébként nincs is verseny az ellenzéki pártok, illetve miniszterelnök-jelöltek között, az egész folyamat előre megírt forgatókönyv szerint zajlik, a befutó pedig Karácsony Gergely lesz.

Mint mondta, Magyarország nem tud eleget tenni annak, amit a gyermekvédelmi törvény kapcsán kér az Európai Bizottság, mivel erre nincs jogi alap. A miniszter úgy látja, a Bizottságnak minél hamarabb meg kellene állapodnia a helyreállítási alapról azokkal az országokkal, amelyekkel ez eddig nem történt meg.

A tájékoztató lapzártánk idején is tart, a további fejleményekkel, amennyiben azok számot tarthatnak olvasóink érdeklődésére, holnapi lapszámunkban foglalkozunk.

ph/168.hu

(Kiemelt kép: MERÉSZ MÁRTON)

Legnépszerűbb cikkeink