Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Ne féljünk tárgyalni

Létrehozva:

Kiss Rajmund, az MCC diplomáciái műhelyének vezetője szerint rengeteg olyan stratégia van, ami randin és tárgyaláson egyaránt bevethető.

„Az első randevútól az üzleti kommunikációig, van receptje a sikeres tárgyalásnak?” címmel tartott előadást a Mathias Corvinus Collegium Kutatók Éjszakája elnevezésű rendezvényén Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai műhelyének vezetője. A diplomataként is dolgozó szakember előadása során rávilágított, hogy igazából nem sok minden választja el a randizást a diplomáciai tárgyalásoktól, maximum annak formája és körülményei lehetnek eltérők. Kommunikációs szempontból viszont ugyanazokra a stratégiai koncepciókra kell támaszkodnunk, és sokszor a kompromisszum célravezetőbb tud lenni, mint a pozícióvédő technika.

„Mivel a Harvard Egyetem statisztikái szerint életünk közel 80 százalékát kommunikációval töltjük, nem mindegy hogyan tesszük azt” – mondta Kiss Rajmund, hozzáfűzve, hogy legyünk bármennyire sikeres üzletemberek is, az első sikereket legtöbbször a személyiségünknek és hozzáállásunknak köszönhetjük.

Az előadás során több kommunikációs stratégiát is bemutatott, saját koncepcióktól a Harvard-módszeren keresztül Arisztotelész retorikájáig, amellyel ugyanúgy le tudjuk nyűgözni a randipartnerünket, mint egy cég vagy egy ország delegációjának képviselőit. Egyrészről fontos megkülönböztetni magunkat a versenytársaktól, alkalmazkodni a körülményekhez, majd türelmesen várni, mígnem úgy érezzük, sikeresen alapoztunk meg egy gyümölcsöző kapcsolatot. Másrészről viszont fontos a bizalomépítés, a stratégia kidolgozása, illetve a közös értékek kiemelése is.

„Jó egyezséghez idő kell, de ahogy Theodore Roosevelt mondta, akkor viszed sokra, ha szépen beszélsz, de van nálad furkósbot” – jelentette ki. „Nekünk, magyaroknak többnyire nincs furkósbotunk, de szívünk, sármunk és eszünk is van, ezért ne féljünk tárgyalni és a tárgyalások eredményeként sikeresek lehetünk kapcsolatainkban, a magánéletben, az üzletben és a diplomáciában is” – zárta előadását Kiss Rajmund.

168.hu/ph

(Kiemelt kép: DIMÉNY ANDRÁS)

Legnépszerűbb cikkeink