Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Javítani szeretnének

Létrehozva:

Az olasz szakvezető hétfői kerethirdetése során elhangzott, hogy a sérült csapatkapitányt, Szalai Ádámot a pályán és azon kívül is nehéz lesz pótolni.

„Szalai klasszikus középcsatár, ezen a poszton nincs hozzá fogható futballista a magyar keretben. Van három olyan labdarúgó, aki játszhat a helyén, de egyik sem rendelkezik olyan kvalitásokkal, mint ő, így mindenképpen lesz taktikai változtatás. Elképzelésem van a pótlására, de majd az edzéseken meglátom, hogy a három jelölt milyen formában van és milyen taktikai változtatás valósítható meg” – mondta Rossi, aki hozzátette, a Mainz támadójának távollétében a kapus Gulácsi Péter lesz a csapatkapitány.

Rossi úgy vélte, Szalait legalább ilyen nehéz lesz pótolni az öltözőben, mert rendkívüli a csapatra kifejtett lélektani hatása. Ebben szerinte Nikolics Nemanjának lehet fontos szerepe, még akkor is, ha esetleg nem játszik, mert nagyon pozitív szemléletű. Megjegyezte, ezen a téren az olyan tapasztalt játékosokra is számít, mint Nagy Ádám, Gulácsi vagy Willi Orbán.

Szalai Ádám egyébként egy hete szenvedett térdsérülést, Lovrencsics Gergő és Varga Kevin pedig bokasérülés miatt hiányzik a keretből. Ez azt jelenti, hogy három alapemberre nem számíthat a válogatott szakmai stábja. Nagy Zsolt és Vécsei Bálint azonban meghívót kapott Marco Rossitól, valamint visszatér a keretbe a szeptemberben hiányzó két Eb-résztvevő, Holender Filip és Nego Loic is.

A vb-selejtezős csoportban negyedik helyen álló magyarok jövő szombaton a harmadik albánokat fogadják a Puskás Arénában zárt kapus mérkőzésen, három nappal később pedig az Eb-döntős és a hatosban éllovas angolok vendégei lesznek Wembley Stadionban.

„Két nagyon fontos meccs áll előttünk, és bár számtalan nehézséggel kell megküzdenünk, mindenképpen szeretnénk javítani az Albániától elszenvedett vereség után, Anglia ellen pedig bizonyítani, hogy a budapesti teljesítményünknél sokkal jobbra vagyunk képesek az Eb-ezüstérmes ellen még idegenben is” – fogalmazott Marco Rossi az mlsz.hu-nak

Saját jövőjével kapcsolatban a kerethirdetésen úgy fogalmazott, csak akkor marad a posztján, ha a szurkolók és a szövetség akarja, hogy maradjon. Hozzátette, ha bekövetkezik, hogy a válogatott nem jut ki a 2022-es katari világbajnokságra, ami igencsak valószínűsíthető, akkor meg kell vizsgálni, mi vezetett ehhez, és annak fényében kész levonni a következtetéseket. „Nem fogok foggal-körömmel ragaszkodni a poszthoz, ha a szövetség váltani akar, nem leszek ennek a kerékkötője” – jelentette ki az 57 éves tréner.

mti/mlsz.hu

(Kiemelt kép: SZIGETVÁRY ZSOLT – MTI)

Legnépszerűbb cikkeink