Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Elutasították Jakab beadványát, az MSZP szerint tehát Tóth Csaba feddhetetlen

Létrehozva:

Tóth Csaba | Fotó: Karancsi Rudolf

A jobbik elnöke vasárnap beadványt nyújtott be az Országos Előválasztási Bizottsághoz, hogy Tóth Csabával szemben etikai vizsgálat induljon.

Az Országos Előválasztási Bizottság szerdán elutasította Jakab Péter, a Jobbik elnökének beadványát, amely etikai vizsgálatot szorgalmazott Tóth Csabával szemben korrupció gyanúja miatt – írja a Magyar Hang az MSZP közleménye alapján.

A szocialista párt nyilatkozata szerint így „egyértelműen tisztázódott Tóth Csaba feddhetetlensége”. „Az MSZP bízik abban, hogy a Tóth Csaba körüli találgatások és alaptalan vádaskodások ideje lejárt, és a jövőben a demokratikus ellenzék jelöltjei egymás kölcsönös tiszteletben tartásával dolgoznak tovább közös célunkért: a kormányváltásért és egy demokratikus ország megteremtéséért” – közölte a szocialista párt.

Laptársunk, a 168.hu is beszámolt arról, hogy vasárnap Jakab Péter beadványt nyújtott be az Országos Előválasztási Bizottsághoz annak érdekében, hogy Tóth Csabával szemben etikai vizsgálat induljon el korrupció gyanúja miatt. Hadházy Ákos a jelöltek Zugló TV-ben lezajlott vitáján szembesítette Tóth Csabát azzal, hogy a hozzá köthető Első Lépés Inkubátorház Alapítvány egy olyan 26 ezer négyzetméteres gyártelepet vásárolt meg, amelyre később Tóth Csaba cégének jegyeztek be vételi jogot.

Hadházy Ákos a Facebookon reagált arra, hogy szerdán az Országos Előválasztási Bizottság elutasította Jakab Péter kérelmét. A független képviselő posztjában leírja, hogy három párt szerint „nem lehet jelölt az, aki egy alapítványba rejtett több százmilliós vagyont”: Momentum, Jobbik, Demokratikus Koalíció. A poszt szerint a szavazáson az LMP tartózkodott, az MSZP és a Párbeszéd képviselője szavazott nemmel az etikai vizsgálatra. „Bár több igen szavazat volt”, nem szerzett többséget Jakab Péter javaslata.

„Kiderült: az ellenzéki pártok egy része nem kíván szembenézni a valósággal, és a kampányszlogenek ellenére nem kívánja támogatni a megtisztulás politikáját. A nemmel szavazó és tartózkodó szervezetek világos üzenetet küldtek a választóknak” – fogalmaz Hadházy. Hozzáteszi: szerinte ugyanakkor nem az a lényeges, amit a pártok elnöksége üzen, hanem, amit a választók üzennek a pártok elnökségének.

168 / PH

Legnépszerűbb cikkeink