Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Reményt hoz Velencének az úszó hegedű

Létrehozva:

Fotó: AFP / Marco Bertorello

A gondolák már csak másodhegedűsök lehetnek a híres Canal Grandén, mióta Velencében feltűnt egy óriási úszó hegedű, fedélzetén egy vonósnégyessel, amelynek tagjai Vivaldit játszottak élőben. 

Az úszó hegedű ötlete a hosszú karantén alatt született Livio de Marchi olasz faszobrászművészben, aki a kanálison már számos elképesztő alkotását vízrebocsátotta, köztük egy fából faragott, teljesen élethű Ferrari cabriót, egy úszó tökhintót és egy motorizált hotdogot is. A 12 méter hosszú, óriási hegedű-replika számos fafajta összeillesztésével, egyetlen csavar nélkül készült, belsejébe pedig motort építettek. Nem csupán művészileg kivételes alkotás, komoly asztalos- és hajóépítő szaktudás is kellett az elkészítéséhez – számolt be a New York Times. 

„A hegedű az újrakezdés üzenetét viszi el a velenceiekhez. Azért is neveztem el Noé Hegedűjének, mert művészileg, kulturálisan és emberileg is a reményt jelképezi, egy óriási vihar után” – mesélte a San Marco negyedben élő szobrász, akinek munkáját Velence legendás hegedűvirtuóza és zeneszerzője, Antonio Vivaldi inspirálta. 

Miután a bárkát vízre bocsátották és felszentelte egy helyi katolikus plébános, felcsendült rajta a zene, mire azonnal köré gyűltek a gondolák, egy kisebb flottányi vízitaxi, és még egy tradicionális sandolo (a gondola őse) is megjelent a rögtönzött koncerten. Végig szólt a zene, míg a hajó elért a városházától a Szent Márk térig, közben tisztelegve a La Salute, az egészség temploma előtt, amit az 1630-as nagy pestisjárvány legyőzése után hálából építtetett a város. Bár menet közben a hegedű néha billegett, csak pár kotta repült le róla a vízbe, a zenészek mezítláb állták a sarat.

Velencében már 1500 évvel ezelőtt több mint negyven hajótípus közlekedett, a 17. századra pedig már tízezres nagyságrendű volt a számuk, ám a legtöbb különleges hajó már csak az éves történelmi regatán tűnik fel, ezért is várják nagy izgalommal, vajon mit fog most vízre bocsátani a különc faszobrász. Most okozott némi zavart a vízirendőrségnél, hogy járművet rendszám nélkül nem engedhetnek forgalomba, hegedű viszont nem kaphat hajó besorolást, ám ezt a kis problémát a városi elöljárók végül elsimították.

Legnépszerűbb cikkeink