Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A DK-val szerződött, Pegasussal figyelték

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: AFP / NurPhoto / Nicolas Economou

A Direkt36 szerint aznap kezdődött Páva Zoltán megfigyelése, amikor kiderült, hogy szerződése van Gyurcsányékkal.

Az oknyomozó portál és a Telex információi szerint lehetséges, hogy Páva Zoltán ellenzéki médiatulajdonos Pegasusszal történt megfigyelése összefügg azzal, hogy egy általa vezetett cég a Demokratikus Koalíciónak dolgozik. Páva okostelefonját ugyanis március 16-án törték fel az izraeli fejlesztésű kémszoftverrel, pont aznap, amikor a parlament honlapjára felkerültek adatok arról, hogy az EagleEye-Marketing Kft. szerződést kötött a DK parlamenti frakciójával közösségi média tanácsadásra. A cég részéről a szerződés aláírója Páva Zoltán volt.

Ahogy azt lapunk is megírta, a Direkt36 múlt héten számolt be az újabb megfigyelésről. Páva Zoltán korábban az MSZP-ben politizált, jelenleg pedig az erősen kormánykritikus Ezalenyeg.hu nevű oldalt adja ki. A vizsgálatok adatai szerint idén március 16. és 24., valamint május 23. és 27. között volt jelen a kémszoftver a készüléken.

Páva korábban a Direkt36-nak azt mondta, nem érti, miért ebben az időszakban állt megfigyelés alatt, ugyanis abban az időben semmi különös nem történt vele. Arról állítólag nem volt tudomása, hogy március 16-án kerültek fel a szerződés adatai a parlament honlapjára, ezért nem is kapcsolta össze a megfigyelést a DK-s szerződéssel. Érdekes egybeesés, hogy az adatok feltöltésének másnapján, március 17-én a szerződésről cikket közölt az Origo, hangsúlyozva, hogy a céget vezető Páva Zoltán egyben a kormánykritikus Ezalenyeg.hu kiadója is.

A Pegasus-ügy júliusban robbant ki egy nemzetközi újságírói csapat munkájának eredményeként. Magyarországról a Direkt36 vett részt a munkában, és mintegy 300 magyar telefonszám vizsgálata alapján számos célpontról közölt cikkeket. Páva telefonszáma nem szerepelt ezen a listán, de ennek oka vélhetően az, hogy az adatbázis még az ő célponttá válása előtt szivárgott ki.

A magyar kormány nem reagált az újabb hírre.

Legnépszerűbb cikkeink