Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

40 budapesti ház tárulkozik ki a hétvégén

Létrehozva:

Visegrádi utca 29. 2020-ban | Fotó: Pivarnyik Balázs / Budapest100

A Budapest100 hétvégéjét szeptember 11-12-én szervezi meg 2021-ben a KÉK – Kortárs Építészeti Központ.

A 11. fővárosi civil ünnep az újratervezéssel foglalkozik, és az 1921-1930 és 1945-1957 között épült, újraépült, átadott házakat mutatja be az ott élők és dolgozók közösségével együtt. Az önkéntes kutatók listáján közel 400 épület szerepel, közülük kb. 40 megnyitására számíthatunk.

Ez egy olyan hétvége, amely közelebb hozza egymáshoz a városlakókat, a szomszédokat, a generációkat. A város szellemét a házak őrzik – a történeteket a lakók tudják továbbadni, és erre mindig jó alkalom a Budapest100 – csigázzák fel a publikum érdeklődését honlapjukon a szervezők. A program 2011-ben indult az OSA Archívum és a KÉK – Kortárs Építészeti Központ kezdeményezésére. A százéves házak ünnepeként 2015 óta a tematikus válogatások voltak a fókuszban, mert az I. világháború alatt kevés ház épülhetett, így ritkák a 100 évesek. A cél ma is az eredeti: bemutatni a házakat pincétől a padlásig, megismerkedni a lakókkal és hozzájárulni új közösségek kialakulásához. Következzék alább egy rövid válogatás a pazar felhozatalból. 

 

Cserkelés a Corvin közben

A programfolyam szombaton a Garay téren indul, ahol reggel 8-tól a piacot és csarnokot ismertetik meg a nagyérdeművel. 10-től a Vasas Szakszervezeti Szövetség Magdolna utca 5-7-beli könyvtára mutatja meg magát. Ugyancsak 10-től a Gyermekvasút (azelőtt Úttörővasút) épületeinek fordulatokban gazdag történetéről szóló kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők a Széchenyi hegyen, a Hűvösvölgyben és a Szépjuhásznénál (ugyanott számos más remek kultúrprogram is lesz a hétvégén). Bemutatják a Katona József utca 27. alatti, nevezetes Phönix-házat, az alberfalvai OTI-telepen rejtvényfejtő játékot rendeznek szintén tízkor, és lesznek izgalmas cserkelések az Újlpótvárosban is. Még délelőtt lesz egy séta a Corvin közben is, az azonos nevű mozi avatott munkatársainak értő vezetésével.

 

Ház a TASZ szemével

A szombat délutáni kínálatból a Keleti Károly utca 9-beli Mailáth-házak programjait emelnénk ki elsőként, valamint egy működő hegedűkészítő műhely bemutatkozását az Ugocsa utca 2-ben, továbbá egy kvízzel és ajándékitallal dúsított kocsmalátogatást a Zenta utca 1-5-ben. Délután 2-kor az Akcácfa utcai BKV-székházat is szemrevételezheti, akit meg az érdekel. 

Az ünnepelt épületek jó részét vasárnap is bejárhatják a látogatók, például a fentebb még nem hivatkozott Tátra utca 15/B-t, amelyet kifejezetten a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szemszögéből ismerhetünk meg. Meglátogathatjuk továbbá a Bethlen téri Bethlen Galériát és Színházat, valamint a II. kerületi polgármesteri hivatal büszke épületét (Mechwart liget 1.) is. A Falk Miksa utca 12-ben délelőtt gyerekprogramot rendeznek, amelynek tág keretein belül színt lehet vallani, hogy ki, milyen kertet képzel el az udvaron. 

 

Hatha jóga és óvóhely

Az Üllői út 303-ban működő BGSZC Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakgimnázium és Szakközépiskolában rajzzal, fejtörő játékokkal és kirakókkal örvendeztethetik meg magukat az egybegyűltek a házigazdák jóvoltából, a Kék Golyó utca 15/B-ben ezzel szemben hatha-jógával. Ugyanott a ház első lakójával lehet sétálni, mi több, az óvóhely is megfigyelhető.

Délelőtt 11-től (majd kora délután is) a Páva utcai Zsinagóga és Holokauszt Emlékközpont épületébe invitálnak az ottaniak, akik a „Córesz és Mázel tov a Páva utcában” című kiállításon is vezetést tartanak. Délután 3-tól a Moholy Nagy Egyetem történetével szembesülhetünk, ha felmászunk a Zugligeti út 9-25-be. A Klauzál tér 13. alatt József Attila verseiből olvas fel az ún. Ifjúsági Falubizottság törzsökös tagja.

A Budapest100 minden programja ingyenes. Az eseményeiket önkéntesek és lokálpatrióták szervezik a házak lakóinak, illetve a részvevő intézmények képviselőinek segítségével. A hétvégi kínálatról és a házakról a budapest100.hu című weboldalon olvashatnak izgalmas részleteket.

 

Bárkay Tamás

Legnépszerűbb cikkeink