Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

„Az üres lap nem akar lehallgatni”

Létrehozva:

Az Ünnepi könyvhét megnyitója a budapesti Vörösmarty téren | Fotó: Adrián Zoltán /168.hu

Százhetvennél is több kiadó könyvievel nyílt meg csütörtökön a budapesti Vörösmarty téren a 92. Ünnepi Könyvhét. A legszebb könyveket is díjazták.

A program vasárnapig várja az érdeklődőket.

Szabó T. Anna költő, író nyitotta meg az Ünnepi Könyvhetet. Beszédében felidézte, hogy George Orwell 1984 című regénye volt az egyik könyv, amely megváltoztatta az életét, amikor a romániai diktatúrából kiszabadulva először hozzáférhetett. A kötetben ábrázolt világot ugyanis Ceausescu Romániájából már jól ismerte: a cenzúrát, öncenzúrát, betiltást, szamizdatot, írógép-ellenőrzést, lehallgatást, a kongó könyvesboltokat, de legjobban a mindent átjáró hamisságot.

A költő, író arról is beszélt, hogy 1989-ben indult el a könyvek sokszínű özöne, majd jött a kitágult világ megtapasztalása, és vele a pártállami félelem olvadása. „Most, hogy az országban és a nagyvilágban fokozatosan visszatér és a vírus miatt még jobban árad és gyakran még gyűlölködésbe is átcsap a (…) gyanakvás, egyre kevésbé van hová visszahúzódni” – mondta Szabó T. Anna, aki egy ideje újra papírra ír. „Az üres lap belém lát, de nem figyel meg, nem akar lehallgatni sem politikai, sem üzleti célból. A becsületes írónak nincs miért szégyenkeznie, tehát az olvasóját sem tudja megszégyeníteni senki.”

„Az Ünnepi Könyvhét a papír és a nyomdafesték ünnepe. Keressenek kincset, de ne hagyják eltéríteni magukat kedvenc könyveiktől, vitatkozzanak, de közben legyenek kíváncsiak” – zárta beszédét a költő.

Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke is beszélt a megnyitón. Mint mondta, a pandémia miatt két év múlt el anélkül, hogy személyesen találkozhattak volna az olvasók, a kiadók és a szerzők, most azonban újra együtt vehetik birtokba a Vörösmarty teret, és azon túl a Vigadó téren át a Duna-korzóra is kinyúlnak a rendezvény „csápjai”, ahol a gyerekek nagyobb teret és önálló színpadot kaptak.

Az Ünnepi Könyvhéten 140 könyves pavilonban, 173 kiadó kínálja a könyveit. A két színpadon, a Vigadó téren és a Vörösmarty téren reggel 10 és este 7 között több mint 70 könyvbemutató beszélgetés lesz. A Vörösmarty téren pénteken és szombaton este koncert zárja a napot. A könyvhét alatt közel 1000 szerző dedikál.

 

*

 

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése 2021-ben is meghirdette a legszínvonalasabb kivitelezésű magyar könyvek számára a Szép Magyar Könyv 2020 díjakért folyó versenyt.

A díjak odaítéléséről az MKKE Elnöksége által felkért öt tagú szakmai zsűri döntött. A zsűri tagjai dr. Révész Emese elnök, Babucs Éva, Benedek Barna, Nagy Gabriella, Wunderlich Péter voltak. A Szépirodalom kategória győztese László Noémi Műrepülés című könyve lett (Gutenberg Kiadó), Gyermek és ifjúsági könyvek kategóriában Bertóti Johanna Almából ki, körtébe be című könyvét díjazták (Koinónia Kiadó). A Művészeti és ismeretterjesztő könyvek kategóriában Mártonffy Melinda Franciaudvaros bérházak Budapesten című könyve lett az első helyezett (ARTEM/BOOKS Kiadó), Könyvsorozatok kategóriában pedig Grecsó Krisztián könyvei győztek (Pletykaanyu; Isten hozott; Harminc év napsütés; Vera – Magvető Kiadó). A Szakkönyv kategória nyertese Monok István, Zvara Edina Esterhasiana Biblioteca – A gyűjtemény története és könyvanyagának rekonstrukciója című munkája lett (Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ).

Az Év Illusztrátora gyermekirodalom kategóriában Kiss Ottó, Merényi Ágnes – A piros tengeralattjáró című munkája (Betűtészta Könyvkereskedelmi és Kiadó Kft.), felnőttirodalom kategóriában Szerb Antal Utas és holdvilág című könyve lett (Libri – Scolar). A Múzeumi művészeti könyvek kategóriában Árvai Mária, Véri Dániel A nagy könyvlopás – Francia könyvkiállítás a vasfüggöny mögött című könyve lett (Ferenczy Múzeumi Centrum).

Legnépszerűbb cikkeink