Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Hivatalos: megszavazták az atlétikai világbajnokság vétóját

Létrehozva:

Fotó: Adrián Zoltán

Fontos kérdésekben döntött a fővárosi közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén.

A legfontosabbak közé tartozott az atlétikai vb megrendezésének ügye, illetve Budapest anyagi helyzetéről is élénk vita folyt a testület tagjai között.

Még az ülés kezdete előtt lapunknak nyilatkozott Soproni Tamás, Terézváros momentumos polgármestere, aki elmondta, hogy Karácsony Gergely atlétikai vb-t célzó előterjesztéséhez módosítást nyújtottak be, de nem a sportrendezvényt szeretnék meggátolni javaslatukkal, hanem azt akarják elérni, hogy a kormány tegyen eleget korábbi ígéretének.  A politikus kijelentette, hogy a fővárosiak többségének fontos a Diákváros ügye.

 

Kampány, nem kampány

Az ülésen Láng Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője már a vita kezdetén kampányközgyűlésnek nevezte a rendkívüli ülést. A politikus úgy fogalmazott, hogy a budapesti polgármesterek csak azért gyűltek össze, hogy a főpolgármester előválasztási céljait segítsék elő. Láng rendkívül élesen kritizálta Karácsony Gergelyt: véleménye szerint a főpolgármester csak saját érdekével és a pártpolitikával van elfoglalva, semmit sem tesz már a főváros érdekében. Horváth Csaba, Zugló polgármestere utasította vissza elsőként a vádakat, miszerint az ülés az előválasztási kampány része lenne. Azt mondta, hogy a polgármesterek azért vannak jelen a közgyűlésen, mert ez a dolguk.

 

Oltások, fejlesztések és légvárak

Karácsony Gergely vitaindító beszédében elmondta, hogy még nincs túl az ország a koronavírus-járványon. Hozzátette, hogy a főváros mindent megtett a korábbi hullámok alkalmával is az emberek biztonságáért. A főpolgármester a közgyűlésen azt is elmondta, hogy a harmadik oltást már az idősotthonokban élők negyven százaléka megkapta. Karácsony szerint a kormány politikai okokból meg akarja akadályozni, hogy a főváros zöld és fejlődő város legyen. Hozzátette, hogy Budapest komoly adósságokat halmozott fel a Lánchíd felújítása miatt is, miközben a járvány és a kormányzati megszorítások soha nem látott gazdasági nehézségek elé állította a várost. A főpolgármester kijelentette, hogy a fejlesztések ennek ellenére nem fognak leállni. 

Láng Zsolt úgy reagált a főpolgármester szavaira, hogy tények helyett légvárakat épít a polgármester. A fideszes frakció vezetője azt mondta, hogy három-négy hónapja lényegében összedőlt a főváros. Ezért a dugókat, a város szennyezettségét és Karácsony Gergely elhibázott politikai döntéseit tette felellőssé. Láng szerint Karácsony már semennyire sem látja el főpolgármesteri feladatait, csak az előválasztási kampányra koncentrál és ennek levét a fővárosi polgárok isszák meg. 

 

Kétszer is megszavazták

Az atlétikai világbajnokság vétójával kapcsolatban a Karácsony Gergely elmondta, hogy szerinte a nemzetközi szövetség sem akarja majd Budapesten rendezni az eseményt, ha a főváros nem járul hozzá. Megismételte azt is, hogy véleménye szerint a kormány felrúgta a korábban kötött megállapodást – ezért nem járul hozzá a fővárosi közgyűlés a világbajnokság megrendezéséhez. Ő is kifejtette, amit Soproni Tamás az ülés előtt nyilatkozott, hogy a fővárosi koalíciónak nem az atlétikai világbajnoksággal van problémája, hanem azzal, hogy a kormány a Diákváros kárára szeretné felépíteni a Fudan Egyetemet. A főpolgármester kijelentette, hogy amennyiben a Diákváros megépül, úgy atlétikai világbajnokság is lesz Budapesten. Láng Zsolt erre úgy reagált, hogy a kormány mindig betartja a fővárosnak tett ígéreteit, Karácsony Gergelyék pedig egyoldalúan rúgják fel a korábban kötött megállapodást. 

A fővárosi ellenzéki koalíció megszavazta Karácsony Gergely előterjesztését a témában, ahogy Gy. Németh Erzsébet DK-s főpolgármester-helyettesét is – a Fidesz-frakció részéről teljes értetlenség fogadta, hogy a témában kétszer is szavaznia kellett a közgyűlésnek. Láng Zsolt szerint azonban nem ezt a témát kellett volna túltárgyalni, hanem a dugókról és a városban uralkodó szennyről lenne érdemes beszélnie a közgyűlésnek, majd idézte a Magyar Atlétikai Szövetséget, miszerint a fővárosnak nincs érdemi beleszólása az atlétikai világbajnokság megrendezésébe.

 

Péter Alvarez

Legnépszerűbb cikkeink