Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Megjött a kormány válasza az atlétika-vb vétójára

Létrehozva:

Képünk illusztráció: Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina sajtótájékoztatót tartanak a Fudan Egyetem tervezett helyén | Fotó: Dimény András

A Magyar Atlétikai Szövetség is bízik benne, hogy lesz világverseny Budapesten.

Karácsony Gergely ismét bajban van. A kormány és a kormánypárti megmondóemberek szerint ugyanis csak a közlekedési káoszról akarja elterelni a figyelmet azzal, hogy bejelentette: a főváros visszalépne a 2023-as atlétikai vb-től a Diákváros ellehetetlenítése miatt.

Karácsony Gergely főpolgármester – mint a Pesti Hírlap is megírta – csütörtökön bejelentette: a szeptember elsejei Fővárosi Közgyűlésnek azt javasolja, hogy Budapest főváros vonja vissza a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges hozzájárulását a Diákváros ellehetetlenítése miatt.

A kormány szerinte a Fudan-törvénnyel megszegte a fővárossal kötött megállapodását, ezért vonná vissza a hozzájárulást.

A kormány válasza hamar meg is jött. A Miniszterelnöki Sajtóiroda közölte az ATV-vel, hogy:

„Karácsony Gergely nyilatkozata komolytalan, főpolgármester úr egyértelműen a fővárosban uralkodó dugókról és a közlekedési káoszról akarja elterelni a figyelmet”.

Mráz Ágoston Sámuel, a kormányközeli Nézőpont csoport vezetője sem hagyhatta szó nélkül a főpolgármester bejelentését. Karácsony szerinte is csak a figyelmet tereli, méghozzá azért, mert bajban van: az előválasztási kampány ellenére sem emelkedik a népszerűsége.

„Akik két éve bizalmat szavaztak neki, azok is elégedetlenek a munkájával, mert a főváros tele van dugókkal” – emelte ki, hozzátéve: ráadásul az iskolakezdéssel várhatóan még nagyobb lesz a baj. Emellett árt a főváros gazdaságának is, és az előválasztási kampány érdekében magára haragítja a választókat.

Szerinte egyébként Karácsony Gergelynek az elterelési hadművelettel sem sikerül majd feledtetnie a dugókat, mert azok idegesítik a fővárosiakat, akik felelőst keresnek emiatt. „A budapestiek a választásokon a dugókra emlékeznek majd, nem a világbajnoksággal fognak foglalkozni” – mondta Mráz.

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) biztos abban: továbbra is azon tud dolgozni, hogy a 2023-as budapesti világbajnokság a rendezvény történetének legszínvonalasabb eseménye legyen és felejthetetlen a magyar atlétika, a közönség és az egész ország számára – közölte a szövetség csütörtökön közleményben.

A MASZ hangsúlyozta, a szerződés aláírójaként büszke rá, hogy 2018 decemberében elnyerte a vb rendezési jogát, amely Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye lesz.

„Úgy érzem, politikai eszközként került elő az atlétikai világbajnokság. Nem kellene a sportot ebbe belekeverni” – idézte Baji Balázs vb-bronzérmes, magyar csúcstartó gátfutót a szövetség.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink