Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Egyre több ajtón kopogtathatnak a tálibok

Létrehozva:

Fotó: AFP / Wakil Kohsar

A legfrissebb 168 Óra hetilapból ajánljuk Vámosi Ágoston Újra a négy fal között című írását.

Najia éppen lányával és három kisfiával volt otthon, amikor a tálib harcosok kopogtak az ajtón. Lánya, Manizha számított rájuk: az elmúlt napokban is próbálkoztak, és azt követelték, főzzenek ételt tizenöt fegyveresnek. „Anya azt felelte nekik: szegény vagyok, mégis miből főzzek?” – mondta Manizha, akinek kérésére a történetet közreadó CNN megváltoztatta a nevét. „A tálibok elkezdték ütni, összeesett, de tovább ütötték a fegyvereikkel, AK–47-esekkel.” Manizha hiába ordított, hogy álljanak le, a fegyveresek bedobtak egy gránátot a szobába, és már futottak is. Neki pedig végig kellett néznie, ahogy Najia belehal a sérüléseibe. A tálibok tagadják, hogy megölték Najiát, de a szemtanúk és a falu vezetői is megerősítették, hogy egy 45 éves nőt halálra vertek, és felgyújtották az otthonát. Könnyen lehet, hogy ez az eset azt jelzi, mire számíthatnak az afganisztáni nők.

Sok félreértést szült az utóbbi napokban, hogy a tálibok igyekeznek nemzetközi szempontból elfogadhatóbb képet festeni rendszerükről. Zabiullah Mujahid szóvivő azt mondta, nem engednek teret a nőkkel szembeni előítéleteknek és erőszaknak, a nők tanulhatnak és dolgozhatnak, valamint a jogaikat is megtarthatják „az iszlám keretein belül”.

A tálibok 1996 és 2001 között már irányították Afganisztánt, ezalatt pedig ők szereztek nemzetközi hírnevet maguknak a nők elleni erőszakos fellépésük miatt. A nőknek akkor nyilvános helyen kötelező volt burkát viselniük, a magas sarkú cipőt pedig tiltották. A földszinti és első emeleti ablakokat kötelező volt átláthatatlanná tenni, hogy férfiak még véletlenül se lássanak rá a bent lévő nőkre – akik a teraszra, erkélyre sem mehettek ki.

Az Afgán Független Emberi Jogi Bizottság már júliusban arról számolt be, hogy a tálibok az elfoglalt területeken elrendelték a nőknek, hogy csak férfi kísérővel mehetnek orvoshoz, betiltották a televízióadást, a férfiaknak pedig turbánt kell viselniük és szakállat kell növeszteniük. 

Az oktatásban sem egységesek a szabályok. A kabuli egyetemen tanuló nőknek azt mondták, nem hagyhatják el a kollégiumot férfi kísérő nélkül. Ketten valódi házi őrizetbe kerültek a kollégiumban, ugyanis a fővárosban nincs férfi hozzátartozójuk. Herátban pedig fegyveresek őrzik az egyetemeket, és nem engedik be a nőket. Eközben Suhail Shaheen, a tálibok sajtószóvivője a BBC-nek azt mondta, az iskolákból hazaküldött lányokról szóló hírek hamisak. 

Ha a 25 évvel ezelőtti eseményekből indulunk ki, nem bízhatunk abban, hogy a tálibok megtörnek a nemzetközi nyomás alatt, és amennyiben úgy értelmezik az iszlám tanításait, ahogy 20 évvel ezelőtt, akkor egyre több ajtón kopogtathatnak a következő időszakban.

 

(A teljes cikket elolvashatják a legfrissebb 168 Óra hetilapban. Keressék az újságárusoknál, vagy fizessenek rá elő a 168.hu-n.)

Legnépszerűbb cikkeink