Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A kormány jelenléti oktatásra készül

Létrehozva:

Fotó: Merész Márton

Ha indokolttá válik, előfordulhat, hogy osztályokat karanténba tesznek.

Hagyományosan indulhat szeptember elsején a tanév, mert a koronavírus-járvány jelenlegi helyzete ezt lehetővé teszi – közölte Novák Katalin, a családokért felelős tárca nélküli miniszter a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után.

Novák Katalin a keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy jövő hétfőn és kedden, valamint csütörtökön és pénteken kampányszerű oltást szerveznek a köznevelési intézményben tanuló 12 év felettieknek.

A szülőknek az erre irányuló igényüket szerdáig kell jelezniük, hogy látható legyen, mennyi oltóanyagra van szükség. Az oltást Pfizer-vakcinával végzik a köznevelési intézményekben – közölte. 

Elmondta azt is, hogy módosították a szabályokat, így a speciális igényű gyerekeknek garantálják a megfelelő ételt, feltüntetik például az adott étel szénhidráttartalmát, és lehetőséget biztosítanak az otthonról hozott étel hűtésére és melegítésére.

Emellett bővítik a családi bölcsődék férőhelyeit, valamint a tanévkezdéssel járó anyagi terhek csökkentéséért a szeptemberi családtámogatásokat előrehozottan küldik meg az érintetteknek.

A postai kézbesítés kedden elkezdődött, a bankszámlákra pedig szerdán érkeznek majd meg a támogatások – tette hozzá.

Mint emlékeztetett, 5,7 millió ember kapta meg az első oltást Magyarországon, 5,5 millióan a második dózist is beadatták maguknak, és egyre többen vannak, akik a harmadik oltás lehetőségével is élnek. Arra kérte az embereket, ha még nem tették meg, oltassák be magukat. Kérdésre válaszolva elmondta: a harmadik oltást eddig 187 ezren kérték.

Az oltás népszerűsítéséért szeptemberben induló kampányról szólva közölte: hiteles információt szeretnének nyújtani az embereknek a védőoltásokról. A kormány jelenleg nem gondolkozik korlátozásokban, ezért egyelőre nem merült fel annak a lehetősége, hogy korlátozások esetén különbséget tegyenek a beoltottak és a nem beoltottak.

Arra a kérdésre, hogy az iskolák kapnak-e iránymutatást a járvány elleni védekezéshez, úgy válaszolt: lesz iránymutatás, de szabadságot szeretnének adni az intézményeknek, hogy bevezethessenek szigorúbb szabályokat, ha indokoltnak látják.

Az előző tanévhez hasonlóan, ha indokolttá válik, előfordulhat, hogy osztályokat karanténba tesznek – tette hozzá.

A miniszter a nyugdíjprémiumról azt mondta: a prémium kiszámolásánál a novemberi nyugdíj összegének 25 százalékát, de legfeljebb 20 ezer forintot szoroznak meg a GDP-növekedés 3,5 százalék feletti mértékével.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink