Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Hartbrich Leonie főtáblára került

Létrehozva:

A selejtezőben érdekelt magyarok közül egyesben kizárólag Hartbrich Leonie jutott főtáblára a budapesti WTT Contender asztalitenisz-versenyen.

A Magyar Asztalitenisz szövetség honlapja szerint Hartbrich Leonie a selejtező második fordulójában az indiai Swastika Ghoshsal találkozott, akivel a koronavírus-járvány előtt megmérkőzött már egyszer, és akkor vereséget szenvedett tőle. Most viszont sima 3-0-s sikerrel vágott vissza neki.

Nem sikerült viszont a bravúr Dari Helgának és Balogh Bencének: előbbi a svéd Christina Kallbergtől, utóbbi az osztrák David Serdaroglutól kapott ki három játszmában.

Az ifjúsági korú Balogh a serdülő Lei Balázs oldalán párosban sem járt sikerrel, viszont a Huzsvár Erik, Szántosi Dávid duója a papírformát borítva nagy küzdelemben, 3-2-re legyőzte az orosz Alekszandr Tyutrjumov, Szadi Iszmailov kettőst, így a főtáblára került.

Férfi egyesben Majoros Bence, Szudi Ádám, Ecseki Nándor, Juhász Patrik és András Csaba kiemelt. Női egyesben pedig Póta Georgina, Madarász Dóra, Pergel Szandra, Bálint Bernadett, Nagyváradi Mercédesz és Imre Leila van ott alanyi jogon a 32-es főtáblán.

Férfi párosban három (Ecseki/Szudi, András/Juhász, Both/Kishegyi), női párosban négy (Madarász/Pergel, Imre/Hartbrich, Bálint/Nagyváradi, Dari/Fejős) hazai egység főtáblás, míg a vegyes párosban induló 16 duóból négyet alkotnak magyar játékosok (Szudi/Pergel, Ecseki/Madarász, Juhász/Bálint, András/Imre).

A koronavírus-járvány miatt a versenyt nézők nélkül rendezik meg a BOK Csarnokban, de online, illetve televíziós közvetítéseken keresztül láthatóak lesznek a mérkőzések.

mti/ph

 

Selejtező, eredmények

Férfi egyes, 3. forduló:

David Serdaroglu (osztrák)–Balogh Bence 3-0

Női egyes, 2. forduló:

Hartbrich Leonie–Swastika Ghosh (indiai) 3-0

Christina Kallberg (svéd)–Dari Helga 3-0

Férfi páros:

Huzsvár Erik, Szántosi Dávid–Alekszandr Tyutrjumov, Szadi Iszmailov (orosz) 3-2

Samuel Novota, Martin Guman (szlovák)–Balogh Bence, Lei Balázs 3-1

 

(Kiemelt kép: ILLYÉS TIBOR – MTI)

Legnépszerűbb cikkeink