Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Szenzációs utánpótlás-sikerek

Létrehozva:

Európa-bajnoki aranyérmet szereztek kézilabdás lányok, világbajnoki bronzot a kosarasok – aligha kell ennél jobb hétvége a csapatsportokban utánpótlásfronton.

A magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott címvédőként 25-19-re legyőzte Németországot a Montenegróban rendezett Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében. A podgoricai mérkőzés első négy gólját a németek szerezték, Bohus Beáta edző csapata a nyolcadik perc elején talált be először, de miután a 23. percben átvette a vezetést, az ellenfél már nem tudott fordítani.

A magyarok legeredményesebb játékosa Farkas Júlia és Csernyánszki Liliána volt öt-öt góllal, Simon Petra négyszer talált be. Az első félidő hajrájában Varga Emília, a NEKA balátlövője piros lap miatt végleg kivált a játékból.

A csapat a csoportkörben Szlovákiát 40-13-ra, Portugáliát 41-22-re, Norvégiát 27-15-re győzte le, majd a középdöntőben Románia ellen 27-17-re, Németország ellen 31-24-re nyert, a pénteki elődöntőben pedig 33-25-re verte Dániát.

„Volt egyfajta elvárás felénk, hiszen a junior válogatott Európa-bajnok lett nemrég, ugyanakkor ez lökést adott nekünk, hogy a legjobbak legyünk a kontinenstornán” – idézi Bohus Beáta nyilatkozatát az európai szövetség honlapja.

Az U19 női kosárlabda válogatott szintén kitett magáért, megszerezte a bronzérmet a Debrecenben rendezett világbajnokságon.

A magyar együttes a csoportkört 2/1-es győzelmi mérleggel zárta, majd a nyolcaddöntőben Olaszországot, a negyeddöntőben Csehországot verte, a szombati elődöntőben pedig kikapott a favorit és címvédő Egyesült Államoktól (akik Ausztrália legyőzésével meg is nyerték a világbajnokságot).

A harmadik helyért Mali volt az ellenfél, amely Japánt, Kanadát, Dél-Koreát, sőt, Oroszországot is legyőzte a tornán.

Cziczás László szövetségi edző együttese csak 0-2-ig volt hátrányban, utána főként Boros Júlia és Dombai Réka remeklésével fokozatosan elhúzott, a nagyszünetben 42-31 volt az állás. A negyedik negyedben, húszpontos magyar előnynél eldőlt a meccs, a hajrá már igazi örömkosárlabdát hozott, s mintegy ötszáz szurkoló ovációja közepette alakult ki a 88-67-es végeredmény.

A magyar válogatott ezzel az első érmét szerezte meg az U19-es vb-k történetében.

mti/ph

(Kiemelt képek: EHF)

Legnépszerűbb cikkeink