Luxus lett a házhoz szállított ebéd

Könnyű volt megszokni a jót: csak megrendeltük, és tavaly november 14-től az éttermi árnál olcsóbban érkezett házhoz az ebéd.  Ennek a jó világnak augusztus elsején vége szakadt: megszűnt az elviteles és a házhoz szállított ételek és italok kedvezményes, 5 százalékos áfája.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hivatalos indoklása szerint augusztustól a vendéglátók csak szolgáltatásnyújtás esetén alkalmazhatják a kedvezményes, 5 százalékos áfát. Az elviteles vagy házhoz szállított ételek és italok értékesítése viszont nem szolgáltatásnyújtásnak, hanem termékértékesítésnek számít, ezért ezekre már nem alkalmazhatják az eddigi, kedvezményes adómértéket.  A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ugyanannyiért ehetünk otthon és az étteremben is. És azt is jelenti, hogy a jó világ végétől 22 százalékkal drágábban étkezhetünk otthon, ha házhoz rendeljük a lecsót, a hamburgert vagy a marhapörköltöt, illetve hogy a kényelmes otthoni falatozásért áldozni – pontosabban adózni – kell. Persze, nem minden étterembarátnak, hanem csak azoknak, akiket a munkája, az életvitele, az egészségi állapota a lakásához köt.

Megéri fenntartani?

Akik eddig puszta megszokásból tárcsázták a déli harangszókor az ételfutárt, azoknak most már egy pillanatra megáll az ujjuk a billentyűn: megéri? Nem lenne egyszerűbb és kifizetődőbb egy rövidnadrágban és egy trikóban elsétálni a legközelebbi büféig, étteremig?

Ugyanez a dilemmája a vendéglátóknak is, akár shortot és pólót viselnek főzés közben, akár a nevükkel hímzett, hófehér séfkabátot: megéri? Megéri fenntartani azt a hagyományos vendéglátással nehezen összeilleszthető rendszert, amit a házhozszállítás és az elviteles kiszolgálás (egy ételcsomag kinyújtása az ajtón) jelent? 

A szakmai iskolákban nem azt tanították meg a szakácsoknak és a felszolgálóknak, hogyan kell műanyag dobozba csomagolni az ételt, és melyik a legpontosabb autós navigátor. Tanultak viszont sokat arról, melyik ételt hány fokon ideális tálalni, hogyan kell, és meddig lehet melegen tartani a minőség romlása nélkül. A szakmai pedigréjükre kényes helyeken külön ételdesignereket, food stylistokat is foglalkoztattak, hogy a nagy műgonddal, számtalan összetevőből, sok szakemberkéz összehangolt munkájával megalkotott ételköltemények esztétikai élményt is nyújtsanak – hiszen a vendég legelőször a szemével kóstolja meg az ételt, amit elé tesznek.

Pótolhatatlan élmény

Az elmúlt szezonban nem sok munkája akadt az éttermi látványtervezőknek. A legdrágább helyek azt a mentő megoldást választották, hogy alkotóelemenként dobozolták be reprezentatív kínálatukból azokat az ételeket, amelyek egyáltalán kibírták a szállítás viszontagságait. Használati útmutatót is mellékeltek az ételes csomaghoz, hogyan lehet a dobozokból – egy ikeás szekrény összeállításának mintájára – a lehető legjobbat kihozni. Sok minden kisült – szó szerint is -, egy valamit azonban nem lehet dobozba zárni: az éttermi élményt. Az pótolhatatlan. 

A vendégek pénztárcája szempontjából augusztus 1-től az éttermi étkezés egy árszintre került az otthonival.  A vendéglátóknak azonban egy újabb, minden eddiginél erősebb fejfájásrohamot okozott. Megéri-e fenntartani, elvitelre csomagolni az ebédmenüt, és házhoz szállítani egy-két ételt az à la carte étlapról? Ki tudhatná megmondani, hányan maradnak mégis a házhoz rendelésnél, és mennyi lesz a helyben fogyasztó vendég? Nincs az a kristálygömb, amelyikből kiolvasható lenne a válasz. A tulajdonosok vagy stratégiai elemzések excel-tábláiba bonyolódnak, vagy fölemelik a mutatóujjukat, hogy megtudják, honnan fúj a szél.

Ezért kényszerültek a hónap első napjától drágábban csomagolni és szállítani az ételt, de hát akinek az a vágya, hogy otthon egyen, az fizesse is meg ezt a luxust.

Forprofit, nem karitász

A KSH adatai szerint a háromnegyed éves áfakönnyítés hatására 100 milliárd forinttal kevesebbet fizettek be az éttermek a központi költségvetésbe, vagyis ennyi maradt náluk. Ebből tudták úgy-ahogy túlélni azt a nehéz időszakot, amikor nem lehetett a hagyományos módon, sem a beltérben, sem a teraszon dolgozni. Ezekben a keserves hónapokban az maradt az egyetlen bevételi forrásuk, hogy a dráguló alapanyagok mellé tucatszámra vásárolták a műanyag csomagolóeszközöket, és szakácsaikat, pincéreiket robogóra ültették, hogy ha azok is túl akarják élni, akkor ők lesznek az ételfutárok. Mert abból a durván 2 millió forintból, ami elméletileg a kasszájában maradt a KSH szerint 50 ezer vendéglátónak, ennél többre nemigen futhatta.

Azért a kép nem ennyire egyértelműen sötét – pontosít Gendur András, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének gasztronómiai társelnöke. Mert egyáltalán nem biztos, hogy él és virul (vagy vegetál) még 50 ezer vendéglátóhely Magyarországon. A házhozszállítás egyébként is a budapesti és a nagyvárosi éttermeknek lett a menekülési útvonala. A nekik adott áfakedvezmény pedig nem is náluk, hanem a házhozszállító cégeknél landolt, akik 10 százalékos jutalékukat azonnal 30-ra emelték, amikor tömegsport lett az ételrendelés. 

A vendéglátóknak viszont június 30-án megszűnt a bértámogatás és a járulékmentesség. A járvány miatt megtépázott üzletek az áfakedvezmény megszűnésével újabb anyagi terhet kaptak a nyakukba, amit nem akarnak, de nem is tudnak viselni. Mert nem a jótékonykodásban, hanem a profitban érdekeltek. Ha hozzávesszük az élelmiszerárak emelkedését és a munkaerő drágulását, akkor már ki is mondhatjuk a „megéri?” kérdésre a választ. A vállalkozónak nem éri meg.

Ezért fogják emelni az ételek árát, ami után több áfa érkezik majd a költségvetésbe. Mindennek a számláját pedig már nemcsak azok a dacos vendégek fogják megfizetni, akik még ezután is házhoz rendelik ebédjüket, vacsorájukat, kerti partijuk cateringjét, hanem azok is, akik visszatérnek régi jó szokásukhoz, és elmennek egy étterembe. 

Már ha lesz, aki. 

És ha lesz hova.

szikora katalin

(Kiemelt kép: DIMÉNY ANDRÁS)