Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Dagad a BKK-automaták botránya

Létrehozva:

Verseny nélkül szerezte meg a T-Systems a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegykiadó automatáinak felújításáról szóló 735 milliós megbízást, cserébe ingyen adja azokhoz az új szoftvert. A Hvg.hu szerint a cég ezzel bebetonozhatja magát az automaták üzemeltetésébe is.

Ahogy arról tegnap a Pesti Hírlap is beszámolt, felújítják a fővárosi BKK jegy- és bérletkiadó automatákat. A készülékek számát 15 százalékkal csökkentik, amelyek viszont megmaradnak, azok belül új vezérlőegységet és szoftvert kapnak, amely – a BKK szerint – megbízhatóbb és gyorsabb működést tesz lehetővé.

A BKK közleménye szerint a fejlesztés nettó 735 millió forintért valósulhat meg, amelyre a T-Systems-szel a korábbi közbeszerzési eljárást követően megkötött, az automaták üzemeltetésétől független keretmegállapodás biztosít lehetőséget. Mint kitérnek rá, hamarosan indulhat az üzemeltetésre vonatkozó közbeszerzési eljárás is: „Mivel a BKK és a T-Systems közötti szerződés 2021 decemberében lejár, ezért a közlekedésszervező társaság idén júniusban új közbeszerzési eljárást indított, hogy a törvény által előírt határidők szerint megfelelő üzemeltetői szerződéssel rendelkezzen év végére” – írja a BKK.

A szoftvertámogatást eddig a német Scheidt & Bachmann végezte a T-Systems alvállalkozójaként, a cég azonban kivonul a magyar piacról. Mivel az ajánlati felhívás még a Scheidt & Bachmann szoftverével számolt, ezért új közbeszerzési eljárást kell kiírni – indokolta a BKK az eredeti kiírás visszavonását, hozzátéve, hogy a T-Systems az automaták folyamatos működését biztosító új alapszoftvert térítésmentesen biztosítja a BKK számára.

Mivel a teljes rendszer év végéig áll át az új szoftverre és az új üzemeltetőnek át kéne venni azt, ez azt is jelenti, hogy várhatóan a jövőben is a T-Systems fogja üzemeltetni az automatákat arra való hivatkozással, hogy a megbízást kizárólag ő képes teljesíteni.

tl

(Kiemelt kép: MOHAI BALÁZS – MTI)

Legnépszerűbb cikkeink