Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Veszni hagyják a Velencei-tavat?

Létrehozva:

Rendkívül alacsony a vízszint, ezért hatalmas szükség lenne a pótlásra, de az ezzel kapcsolatos tervet jelenleg nem tudja támogatni a kormány. Erről Tessely Zoltán, a Velencei-tó fejlesztéséért felelős kormánybiztos nyilatkozott a napokban.

„A szükséges pénzeszköz olyan nagymértékű, hogy az ország jelenlegi helyzetében a kormány ezt nem szándékozik biztosítani” – magyarázta a kormánybiztos a Fehérvár TV-nek.

A terv megvalósításához egyébként 40 milliárd forintra lenne szükség, a kormány viszont azt mondja, a forrásokat elsődlegesen a gazdaság újraindítására szeretné fordítani.

A dolog érdekessége, hogy a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs már támogatta a javaslatot, Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter pedig a kormány elé is terjesztette.

Az RTL Klubnak sikerült megszólaltatnia az ügyben Kovács Zoltánt államtitkárt is, aki elmondta, hogy a magyar kormány kiemelten foglalkozik azzal, milyen állapotok vannak a Velencei-tó környékén, aztán váratlanul hozzátette, hogy: „szó sincs arról, hogy ezt most hirtelen felindulásból egyszerre meg lehetne oldani”.

A tó helyzete tehát változatlanul megoldatlan, annak ellenére, hogy született már terv és javaslat is a megmentésére, és hogy mindenki azt állítja, kiemelten fontos ügyről van szó. Sőt, július elején már azt is bejelentették, hogy hamarosan elindul a vízpótlás, mégsem történt semmi.

A tavat egyébként már hosszú idő óta vízhiány sújtja, és a hiányzó csapadék pótlására nincs gyors és egyszerű megoldás. A Válaszonline egy korábbi cikke szerint a helyzetet nem könnyíti meg az sem, hogy például Agárdon betonfallal vágták el a partot a víztől.

 

EGYRE KEVESEBB PARK

Messze van még az az idő is, amikor újra csak és kizárólag a kikapcsolódásra vágyóké lehet a Városliget. Még ha az épületek átadása meg is történik 1-2 éven belül, a beüzemelés csak 2-3, a Liget Projekt befejezése pedig legalább 4-5 évig tarthat, nyilatkozta a 168.hu-nak Zimborás Gábor, Ligetvédő. Az urbanista azt is problémásnak tartja, hogy folyamatosan csipkednek le a parkból, ami így folyamatosan veszít eredeti funkciójából. A városligeti tó átépítése ráadásul komoly veszélyt jelenthet a jelenlegi növény és állatállományra.

aradi péter

(Kiemelt kép: H. SZABÓ SÁNDOR – MTI)

Legnépszerűbb cikkeink