Magyarország

Nem lelik a Pest megyei medvét

Published

on

Jött, ment – alighanem ez történt a szokottnál délebbre kóborló medvével. A július közepi, isaszegi észlelés után most már hetek óta keresik, de nem találják.

Július közepén lakossági bejelentés érkezett egy medvéről, az állatot Isaszeg mellett, a Valkói Erdészet területén észlelték. Tekintettel arra, hogy egyetlen megfigyelés nem szolgáltat elegendő információt a medve jelenlétéről, a Pilisi Parkerdő és a Duna-Ipoly Nemzeti Park munkatársai haladéktalanul megkezdték a terület átvizsgálását. Az állat mozgásának nyomon követése és tartózkodási helyének pontos meghatározása érdekében a Pilisi Parkerdő folyamatos, 24 órás, valós idejű vadkamerákat helyezett ki.

Az azóta eltelt időszakban azonban sem a kamerák, sem pedig a területért felelős hivatásos vadászok és természetvédelmi őrök nem látták az állatot, ezért arra lehet következtetni, hogy valószínűleg már el is hagyta a körzetet – értesítette az aggódó környékbelieket a nemzeti park igazgatósága. A sajtóban azóta megjelent hírek tehát tévesek, az isaszegi medve egy korábbi észlelésről szólnak, ugyanis a szemtanú állítása szerint már májusban is látta a kóborló medvét, ám akkor még nem hitt a szemének.

Pár nappal ezelőtt azonban – ha nem is komplett medvét –, de friss medvenyomot fedeztek fel Balassagyarmat határában. Csach Gábor, a nógrádi település polgármestere a város üdülőövezetében készített fotóval hívta fel a figyelmet a nagyvad feltételezett jelenlétére közösségi oldalán. – A Nyírjesi 1-es számú tó (Segítő Szűz forrás) partján egy friss vakondtúrásban maradt egy vélhetőleg fiatal medve lábnyoma. Először 2013-ban, legutóbb egy éve észleltek a környéken medvét. Úgy tűnik, lassan hozzá kell szoknunk a jelenlétükhöz, emiatt nem árt az óvatosság – fogalmazott a polgármester.

A Nógrád megyei medveészleléseknek már külön Facebook-oldala is van. Május végén a Dunakanyarhoz közeli Alsópetény környékén tűnt fel egy anyamedve a bocsával. A szakemberek szerint a medvék a szomszédos Szlovákiából kóborolnak át, tartós megtelepedésükkel – egyelőre – nem kell számolni.

Igaz, némely medve igencsak szerethet elkalandozni. 2018-ban ilyen volt az alföldi régiót bejáró, a sajtóban Robi nevet kapó – mint később kiderült: nőstény – medve esete. A főváros keleti agglomerációjában látott másik állat minden bizonnyal hasonló kalandor lehetett, aki azóta visszatért északi szomszédainknál található lakhelyére. 

ph

(Kiemelt kép: SHUTTERSTOCK)

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version