Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Szabadidőparkot, kicsi kertészetet hozott létre a Budapest Bike Maffia egy külvárosi hajléktalanszálló udvarán

Létrehozva:

Fotó: Merész Márton

Mindezt abból a felismerésből, hogy az embernek nem csak fedélre van szüksége a feje felé a méltó élethez, hanem célra, tevékenységre és néha kikapcsolódásra is. Mint kiderült: az ötlet bevált.

A bazsalikomos-citromos illatú, lila színű japán bazsalikom és a bordó szárú csokimenta leveleit morzsolgatom az ujjaim között. Utóbbinak olyan az illata, mintha máris After Eight lenne – hasít be a felismerés, de persze lehet, hogy csak a név viccelte meg az agyamat. Körülöttem derékig érő magaságyások, bennük méternél magasabbra bokrosodó tárkony, paradicsompalánták, sárga cukkinik, hatalmas céklagumók. Körbenézek, egy fedett kerti kiülőt látok padokkal, nem messze tőle pedig egy kerti kemencét. Mintha egy kertészet bemutató kertjében lennénk, nem pedig egy hajléktalanszálló udvarán a külső Ferencvárosban. 

 

Sose fogja abbahagyni

Teherszállításra is alkalmas kerékpárral érkezik Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia (BBM) alapítója, hogy körbevezessen. Havasi 10 éve találta ki, hogy az összegyűjtött adományokat kerékpárral juttassák el az utcán élőkhöz. „Sokkal könnyebb elérni őket” – magyarázza, hozzátéve, hogy nagyon fontos a személyes kapcsolat. „Beszélgetni egy keveset, megkérdezni hogy vannak, miben tudunk segíteni” – mondja az alapító. Idővel egyre több önkéntes csatlakozott a „kerékpáros maffiához”, rendszeressé vált az ételosztás, egyre több ötlet merült fel, egyre több programot indítottak el. Az egyik projektnek épp a közepén állunk. Ma már annyi a feladat, mintha egy céget vezetne, de nincs megállás, Havasi Zoltán újabb és újabb terveket sző. Látszik rajta: sose fogja abbahagyni. 

A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei Táblás utcai átmeneti szállásán nyolcvan, jellemzően beteg, nyugdíjas, mentálisan vagy fizikálisan sérült hajléktalan nő és férfi él a Ferencvárosi pályaudvar szomszédságában, mivel a főváros jellemzően külső, kevésbé frekventált részeire dugja el a hajléktalanszállókat. A kert szempontjából előnyös, hogy a vasúti töltések közötti ipari környezetben viszonylag nagy területtel rendelkezik és csak egy kis része van lebetonozva. Igaz, a sittel feltöltött talaj nem épp a legjobb. Ráfér a törődés. „Ezért a magaságyás?” – kérdezem Balassa Bettitől, a BBM „Seeds 4 Hope” elnevezésű projekjtjének vezetőjétől, aki épp azt magyarázza, hogyan támogatják egymást az egymás mellé telepített növények és miért nem érdemes túl közel rakni egymáshoz a különböző fűszernövényeket. Válasza szerint nem csak ezért. Próbálkoztak hagyományos ágyással is, de a derékig érő, gigantikus virágládákra hasonlító magaságyások gondozása kevesebb hajolgatással jár – az utcán gyorsabban öregszik az ember –, így könnyebben odavonzza a szállón élőket gondozni a kertet, és végső soron ez a cél. Minden szállón könnyen hospitalizálódnak a lakók (hosszabb intézeti tartózkodásra visszavezethető ártalom, testi-lelki károsodás), így viszont könnyen bevonódnak a kertészkedésbe. „Jobb, mint ha a tévészobában ülnének egész nap” – mondja Balassa Betti. A veteményes célt ad, feladatot és sikerélményt.

 

Együtt rakták össze

A zölddel való molyolás kiváló hangulatjavító, de más elfoglaltságot is nyújt a kellemesebbé varázsolt udvar. Vannak, akik csak kijönnek a szaletli alá ücsörögni, nézelődni, olvasni, másokat a pingpongasztal vonz ki a a szociális szabadidőparkba. „A minap, amikor itt jártam, négyen játszottak az asztalon, versenyeztek egymással” – meséli Balassa Betti, mire Havasi Zoltánban elindul valami: „Szervezzünk pingpongversenyt az intézmények között!”

Az asztalt egy nagy sportszeráruház adta, a szaletlit, a magaságyásokat és a kemencét a BBM vette adományokból. Az egészet pedig az önkéntesek és a lakók együtt rakták össze.

Takaros kis kemence. 

Épp azon gondolkodom, mi mindent tudnék összedobni a kerti alapanyagokból benne, amikor megkérdem: szoktak-e közösen főzni abból, ami itt terem? Mint kiderül igen, de a szállón élőket még mindig noszogatni kell, hogy le merjék szedni a paradicsomot, uborkát. Azt mondják: lopás. „Hiába mondjuk, hogy a ti munkátok, nem merik biztatás nélkül leszedni, pedig az is csak egy adag vitamin” – mondja Balassa. 

 

Dzsungel és szabadság

„Látták a fűszerkertet? Én csináltam!” – jön oda dicsekedni az egyik lakó. Másikuk egy frissen szedett uborkával áll be pózolni a fényképezőgép elé. Jönnek, mondják a híreket Bettinek, mi történt a kertben. Legutóbb az intézmény karbantartói kaszálták le tévedésből az egyik ágyást. Mondták is, hogy furcsa volt, mert olyan jó volt az illata. Azon a részen rengeteg a bazsalikom. Nem a szokványos, derékszögű parcellákban és szigorú rendben művelt konyhakert látványa fogad minket, hanem valóságos dzsungel. A rehabilitációra szoruló talaj és a zöld szemlélet miatt komposztból emelt, kör alakban kialakított bakhátas, mulcsozott magaságyás, benne paradicsom, cukkini, más tökfélék, mángold, ha jól emlékszem, borágó. 

„Ez egy labirintus?” – kérdezem a sorok között körözve. 

„Ez egy mosolygó fej” – jön a válasz. 

Távolabbról nézve kiderül, hogy tényleg az. Mennyire találó! Az ember olyan, mint ez az udvar: lehet akárhol, lehet akármilyen mostoha a múltja, csak egy kis gondoskodás, egy kis szabadság és egy mosoly kell ahhoz, hogy kiviruljon.

Legnépszerűbb cikkeink