A dopping és az mRNS technológia

Fekete Norbert „Mitől dopping a dopping?” című írásának részletével ajánljuk testvérlapunk, a 168 Óra friss lapszámát.

„Jó tíz évvel ezelőtt látogatáson voltunk egy kanadai laborban, ahol rágcsálók teljesítményét manipulálták genetikai módosítással. A helyi kutató mutatott olyan patkányt, amely soha nem fárad el. Kérdeztem, hogy ezt a technológiát vajon emberbe is át tudják ültetni? A kanadai kutató azt felelte: ahol emberek dolgoznak, ott minden lehetséges” – meséli a magyar birkózóválogatott sportorvosaként dolgozó Bakanek György abból az időből, amikor a Magyar Olimpiai Bizottság orvosi bizottságának meghívott doppingszakértője volt. Szerinte a jövő – és talán már a jelen is – a génmanipulált doppingé.

„Ahogy a génmódosítást, úgy a vérátömlesztést alkalmazó sportolókat is nagyon nehéz tetten érni. A módszer egy időben eltűnt, de az utóbbi években ismét sokan próbálkoznak vele” – állítja Tiszeker Ágnes orvos, a Magyar Antidopping Csoport igazgatója. Szerinte a génmanipulációt alkalmazók csak odáig jutottak, hogy növeljék a teljesítményt bármi áron, azt viszont még ők sem tudják, hogyan állítsák le a folyamatot, jelen esetben egy hormon indokolatlan termelését. 

De mitől dopping a dopping? A nemzetközi szabályok három kritériumot sorolnak fel, amelyekből ha kettőnek megfelel az adott anyag, akkor az üldözendőnek minősül. Az első, hogy alkalmas legyen a teljesítmény növelésére, a második, hogy potenciálisan veszélyes legyen az egészségre, a harmadik feltétel pedig, hogy ellentétes legyen a sport szellemiségével, az egyenlőséggel és a tisztességgel. 

Bakanek kiemeli, az élsport nem egyenlő a doppinggal, ráadásul nem is minden sportágban számít önmagában a teljesítménynövelés. Szerinte ott lehet értelme, ahol az erőnek vagy az állóképesség dominál: ilyen például a súlyemelés, a súlylökés, az úszás sprintszámai, esetleg a kajak-kenu. Összetett koordinációt igénylő, elsősorban ügyességre vagy csapatjátékra épülő sportoknál szerinte nem jellemző a dopping. A szakértő szerint ma már egyébként nagyon nehéz a „hagyományos” módszerekkel doppingolni úgy, hogy ne legyen lebukás a vége. „A csalók mindig előrébb járnak az üldözőiknél, úgyhogy elképzelhető, hogy már ma néhány sportoló olyan genetikai teljesítményfokozó módszerrel áll rajthoz, amelyet kimutatni sem tudnak a doppinglaborok. A génmódosítás pedig, amilyen sejtelmesen hangzik, olyan könnyen bevihető a szervezetbe” – utal például a koronavírus hátán rapid karriert befutó mRNS technológiára Bakanek.

Ha ennyivel előrébb jár a tiltott módszerek fejlesztése, ráadásul ilyen sok macerába és pénzbe kerül a üldözésük, nem lenne egyszerűbb legalizálni a doppingot, amivel ellenőrzött, orvosok által felügyelt keretek között lehetne kémiai vagy akár genetikai teljesítményfokozást alkalmazni? Tiszeker Ágnes kategorikusan kizárja a felvetést. Mint mondja, attól, mert a gyakorlat mindig le van maradva, még nem kell a lovak közé dobni a gyeplőt.

PH