Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Pünkösdfürdő felé terjeszkednek a Római-part fái

Létrehozva:

Fotó: Merész Márton

Új közpark létesül a Római-parttól északra található, eddig fátlan árvízvédelmi töltés helyén Pünkösdfürdőn. A főváros és a kerület vezetése szerint a végül megvalósuló terv kisebb, olcsóbb és zöldebb az eredeti elképzelésekhez képest. 

„40 évig ez egy fátlan árvízvédelmi berendezés volt. Hogy most park épülhet ezen a területen, az annak köszönhető, hogy egy beruházás keretében megszűnt a gát árvízvédelmi funkciója” – ismertette Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze a pünkösdfürdői beruházás részleteit a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. Mint Bardóczi elmondta, ez a beruházás az úgynevezett Radó Dezső-terv első lépése, amely azt célozza meg, hogy az évtized végére minden budapestire egy négyzetméterrel több közpark jusson. Ez a mutató jelenleg hat négyzetméter, ennek hétre növelése több mint 500 hektárnyi új közparkot jelent. 

A hét hektárnyi új park a Dunával párhuzamos, jelenleg rézsűs, fátlan zöld sávon fog létrejönni, a fásítás, a sétányok kialakítása mellett játszóteret, sportpályát és pétanque pályát hoznak létre, emellett esőbeállót, közvécéket fognak létesíteni. Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes felhívta rá a figyelmet, hogy a tervezésbe a helyi lakosságot is bevonták, így sikerült lefaragni a parkosításra szánt eredetileg 1,8 milliárdos büdzsét 1,1 milliárdra, amelyet teljes egészében a főváros áll. Részben ennek is köszönhető, hogy a kormányzati elvonások mellett sem került le a terület rendezése a napirendről. Kiss László óbudai polgármester szerint azért lehetséges, hogy a végeredmény egyszerre lesz olcsóbb és jobb, mint az eredeti tervekben, mert a lakosság egyértelműen kifejezte véleményét, hogy milyen megoldásokat és funkciókat nem szeretnének látni a területen: kiterjedt térkőfelületeket, valamint a sportpálya éjszakai, reflektoros kivilágítását. „Ez a különbség, ha a tervezés során a lakosság érdeke a fő szempont és nem az, hogy hogyan tudunk minél több közpénzt betonra költeni” – vélekedett Kiss. 

A munkálatok nagyjából öt hónapot fognak igénybe venni, év végéig terveznek végezni velük – árult el részleteket a kivitelezésről Bíró Borbála, a Főkert zöldfelület-fejlesztési osztályvezetője. A területet több részletben fogják lezárni – ahol épp a munka zajlik – az utak viszont végig használhatóak lesznek. A munkálatok első felében főleg bontani fognak, sík felületet alakítanak ki, a másodikban kezdenek építeni és jövő tavasszal, a vegetációs időszak kezdetével nyeri el a park új arculatát, hogy harminc év múlva a szomszédos Római-partról ismerős fás, árnyékos, Duna-parti zöldterület alakuljon ki Pünkösdfürdőn.

Legnépszerűbb cikkeink