Kiemelt hírek
Holnap derül ki, lesz-e harmadik oltás
Három lényeges területről egyeztettek a szerdai kormányülésen – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
Volt szó a harmadik oltás kérdéséről, a kötelező oltásról, illetve arról is, hogy növelni kell a 12–16 évesek körében az oltottságot.
Gulyás Gergely azt mondta, hogy az operatív törzs még ma is tárgyal a harmadik oltás kérdéséről, ezért az arról szóló döntést Orbán Viktor miniszterelnök holnap fogja bejelenteni az állami rádióban. A szerdai kormányülésen arról is beszéltek, hogy a vizsgálják annak a lehetőségét, hogy kötelezővé tegyék azokon a helyeken az oltást, ahol nem lehet anélkül dolgozni, mint például az egészségügyben.
A miniszter azt mondta, hogy a negyedik hullám már elkezdődött Európában is. Hogy annak erőssége milyen lesz, az attól függ, mennyien oltják be magukat. Szerinte ezért a 60 év felettiek és a 12-16 év közöttiek körében növelni kellene az oltottságot – ezt a kabinet ülésén is megállapították szerdán.
Gulyás szerint egyesek a politikai haszonszerzés érdekében bizalmatlanságot gerjesztenek a különböző vakcinákkal szemben. A miniszter mindenkit arra kért a tájékoztatón, hogy ezt ne tegye, hiszen a SOTE kutatásából az derült ki, hogy a hazánkban használt oltóanyagok védettséget adnak.
A miniszter az európai helyreállítási terv csúszása kapcsán elmondta: a kormány szerint az Európai Bizottság a magyarországi gyermekvédelmi, illetve pedofiltörvény miatt nem engedi át a tervet; az EU pedig összekeveri ezt a két dolgot. Gulyás Gergely szerint ez az irány rossz – ugyanakkor még mindig több szól az EU-tagság mellett, mint ellene. A kormány ugyanakkor nem tervez változtatni a hazai jogszabályon. Gulyás azt mondta, az EU teljes szétveréséhez vezethet, ha az unió bele akar szólni más országok alkotmányának hatálya alá tartozó ügyekbe – a magyar kormány álláspontja szerint a pedofiltörvény egyértelműen olyan jogszabály, amibe az EU-nak nincs beleszólása.
A kormányinfón egyebek mellett szóba kerül még az infláció várható, 5,3%-os mértéke – ennek kapcsán az ATV azt kérdezte Gulyástól, tervezi-e a kormány az áfacsökkentést bizonyos termékeknél. A miniszter úgy válaszolt: a kormány reményei szerint a jegybank kezelni tudja ezt a helyzetet, s hogy a gazdaság élénkítése inflációs hatással jár, de ez csak átmeneti jelenség.
168.hu / PH
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt