Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Megkezdődött a nagyüzem a Rómain

Létrehozva:

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

A tokiói olimpiára készülő Babos Tímea és Jani Réka bejutott párosban a negyeddöntőbe a budapesti Római Teniszakadémián zajló, 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású salakpályás női tornán.

A második helyen kiemelt duó a centerpálya hétfői zárómérkőzésén a szabadkártyás Drahota-Szabó Dorka, Udvardy Luca kettőssel találkozott. A meccs mindössze 52 percig tartott, Babosék csak három játékot vesztettek.    

„Bevallom, hogy nagyon izgultam, de mindig sok erőt ad a hazai környezet” – mondta Babos Tímea. – „Picit belerokkantam lelkileg az elmúlt hónapokba, de most csodálatos, hogy buborék helyett a saját ágyamban alhatok, magyar szót hallok a lelátókról, és itt lehetnek a hozzátartozóim. A wimbledoni centerpálya sem tud annyi energiát adni, mint ez a pálya, és sosem gondoltam volna, hogy ennyi sikert érek el, amikor 2010-ben először játszottam itt”.

A nap másik magyar érdekeltségű páros találkozóján Stollár Fanny a román Mihaela Buzarnescu oldalán két szettben verte Udvardy Panna és az amerikai Jamie Loeb kettősét.

Egyesben az első helyen kiemelt kazah Julija Putyinceva magabiztos győzelemmel jutott tovább a grúz Ekaterine Gorgodze ellen, a 2012-es győztes olasz Sara Errani, viszont nem élte túl az első fordulót: a román Irina Barától szenvedett vereséget úgy, hogy az első játszmát megnyerte.

A keddi versenynapon egyesben Jani Réka az olasz Elisabetta Cocciaretto, Udvardy Panna az egyiptomi Majar Serif, Gálfi Dalma pedig a spanyol Aliona Bolsova ellen lép pályára a nyolcaddöntőbe jutásért, és Babos Tímea is bemutatkozik a 6. helyen kiemelt fehérorosz Aljakszandra Szasznovics ellenfeleként. Párosban Szabanin Natália és Tóth Amarissa számára a negyeddöntőbe jutás a tét az orosz Amina Ansba és a cseh Anastasia Detiuc alkotta kettős ellen.

 

*

WTA-torna, Római Teniszakadémia

Egyes, 2. forduló:

Konjuh (horvát) – Mrdeza (horvát) 4:6, 6:3, 6:2

Putyinceva (kazah) – Gorgodze (grúz) 6:2, 6:4

Schmiedlova (szlovák) – Begu (román) 6:3, 6:4

Ormaechea (argentin) –Tomova (bolgár, 7.) 6:2, 6:2

Bara (román) – Errani (olasz, 8.) 4:6, 7:5, 6:2

Kozlova (ukrán) – Haas (osztrák) 7:6, 6:3

Páros, 1. forduló:

Babos Tímea, Jani Réka – Drahota-Szabó Dorka, Udvardy Luca 6:1, 6:2

Stollár Fanny, Mihaela Buzarnescu (magyar, román) – Udvardy Panna, Jamie Loeb (magyar, amerikai) 6:4, 6:3

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink