Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Fradi-edző: A legerősebb csapattal állunk fel kedden

Létrehozva:

Fotó: MTI / Illyés Tibor

Háromgólos hazai győzelem után, azaz kedvező helyzetből várja a Ferencváros a visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában a koszovói FC Prishtina ellen.

Bár a zöld-fehérek vezetőedzője óva int az elkényelmesedéstől, egyértelmű, hogy a ma esti továbbjutás kötelező feladat.

A június elején kinevezett osztrák Peter Stöger vezetőedző együttese egy hete a hajrához közeledve őrölte fel ellenfele ellenállását a Groupama Arénában, és a 3-0-val jó alapot teremtett magának arra, hogy a következő fordulóba jusson, a ma este 20 órakor kezdődő zárt kapus mérkőzésen. Peter Stöger szerint a hazai pályán megszerzett jelentős előny ellenére is komolyan kell vennie együttesének a Prishtina elleni visszavágót. „Jó helyzetből várjuk a mérkőzést, hiszen hazai pályán 3-0-ra nyertünk. Ugyanakkor nem szabad elkényelmesednünk. Fontos, hogy még semmi sem dőlt el és a keddi kilencven perc során is nagyon koncentráltan kell futballoznunk. Komolyan kell vennünk a visszavágót is, kellően motiváltan kell hozzáállni, és ha ez sikerül, akkor sok helyzetünk lesz” – idézte a zöld-fehérek vezetőedzőjét a hétfői sajtótájékoztatóról a klub honlapja.

Az osztrák szakember a Fadil Vokrri Stadionban rendezett sajtóeseményen megjegyezte, csapatának sokkal fegyelmezettebben kell védekeznie, mint a múlt héten a Groupama Arénában, és ezúttal sok helyzetet kell kialakítania, hogy azokat gólra váltsa.

„Az előző meccsen mi voltunk a favoritok, magabiztosan nyertünk, így az ellenfelünknek kevesebb veszíteni valója van. A Prishtina fizikailag erős, technikailag pedig képzett. A legerősebb csapattal állunk majd fel kedden” – mondta Stöger.

A zárt kapus rendezéssel kapcsolatban Henry Wingo, a Ferencváros amerikai védője úgy vélekedett, hogy ez egyik csapatnak sem jelent előnyt vagy hátrányt

„Mindenképpen jobban kell koncentrálni, élni kell a jó pozíció adta lehetőséggel, de ahogy vezetőedzőnk is mondta, még semmi sem dőlt el. Nehéz kilencven perc vár ránk, egymást segítve kell játszanunk, akkor jönnek majd a helyzetek és a gólok is. Motiváltak vagyunk, sikerre éhes a csapat” – ismertette Wingo a siker receptjét.

A Ferencváros az FC Prishtina búcsúztatása esetén a litván Zalgiris Vilnius vagy az északír Linfield együttesével találkozik a selejtező második körében. Ha nem jutna tovább, a Konferencia-ligába átkerülve a walesi Connah’s Quay Nomads és az örmény Alaskert párharcának vesztesével küzdene meg.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink