Egyetlen kérdés maradt – jön az Eb-döntő

Egy hónappal a nyitómérkőzés után, vasárnap este 9 órakor a londoni Wembley-ben eldől, hogy Anglia vagy Olaszország ülhet fel a kontinens futballtrónjára.

A kezdetben szellős stadionokban, döcögve, sőt Eriksen összeesése után majdnem tragédiával induló Európa-bajnokság végül több szempontból is az egyik legélvezetesebb torna lett: a magyar válogatott világsztárok elleni teljesítménye sokáig emlékezetes marad, de nem panaszkodhatunk a mieinktől független izgalmakra sem. Volt minden, ami miatt ezt a játékot szeretni lehet: rengeteg gól, kiélezett helyzetek, sztárparádé és óriásölő kiscsapatok. A döntőbe viszont már két hagyományosan esélyesnek számító válogatott került be – igaz, előzetesen kevesen tartották Angliát, pláne Olaszországot az aranyérem legfőbb várományosának.

Annak, hogy végül ezek a csapatok kerültek a fináléba, számtalan oka van, az egyéni klasszisteljesítményektől kezdve egészen a szerencséig, de érdemes kiemelni a két szövetségi kapitány munkáját, akik mertek változtatni az általuk irányított válogatott hagyományos játékán. Roberto Mancini olasz válogatottja egyáltalán nem defenzív felfogásban lépett pályára, sőt a torna egyik leglendületesebben támadó csapatának bizonyult, míg a klasszisokból álló angol válogatott óramű pontossággal megszervezett, kivárásra alapozó focit játszott – Gareth Southgate bevallottan mindent az eredménynek rendel alá. Az olaszok elszakadtak a korábban megszokott háromvédős rendszertől, Mancini 4–3–3-as formációjában pedig mindenki pontosan tudja a dolgát, Anglia pedig bármikor képes formációt váltani – a sztenderd 4–2–3–1 az ellenfél és az eredmény függvényében könnyedén módosulhat 4–3–3-ra vagy akár 3–4–3-ra is.

A csoportkörben Olaszország volt biztatóbb: a csapat maximális pontszámmal, hét gólt lőve és egyet sem kapva jutott tovább a nyolcaddöntőbe, ahol némi meglepetésre alaposan megizzadt Ausztria ellen. Ezek után következett a belgák megérdemelt búcsúztatása, majd a Spanyolország elleni szerencsés, büntetőkkel való továbbjutás – de még ezen a nem túl jó meccsükön is kiderült, mennyire erős fejben a Squadra Azzurra. Az angolok ezzel szemben a minimálisan elvárhatónál nem mutattak többet az első meccseken: 1–0-ra verték a horvátokat és a cseheket, a kettő között pedig gól nélküli döntetlent játszottak Skóciával – majd a kieséses szakaszban beindult a henger: a németeket kettő, Ukrajnát négy góllal búcsúztatták, miközben az ő hálójuk továbbra is érintetlen maradt. Dánia ellen aztán ők sem panaszkodhattak a szerencsére: 1–1-es rendes játékidőt követően, egy erősen véleményes tizenegyesnek köszönhetően a hosszabbításban szerezték meg a győztes gólt.

A döntőnek a két válogatott hasonló esélyekkel vág neki. A taktikához is alázatosan alkalmazkodó világklasszisok mind a két oldalon akadnak – Olaszország mellett a többször is bizonyított, példaértékű csapategység, míg Anglia mellett a hazai pálya előnye szólhat.