Emberi űrlények és földi csudabogarak / „Nem értem, miért nem gondolunk újra mindent”

Recenzió a Mozinet által forgalmazott Űrpiknik című filmről, illetve interjú a főszereplő Walters Lilivel.

Jelet fognak a Földről az ufók, majd egyikük idejön, hogy magával vigye Zalatnay Saroltát. Egy űrlény szemén át nézve a világunk egész mókás hely, csak meg kell találni benne a helyünket.

Végre egy űrlényes film, amiben az emberek sokkal furábbak, mint az ufók! Ugyan utóbbiak szívesen rabolják el a magyar zenei kultúra ikonikus figuráit (talán mert a dalaik segítenek megérteni népünk különös lelkét), de ritkán akad egy vígjátékban ennyi szerethetően különc figura. 

Ott van Panna (Walters Lili), aki egy átalakított táskarádióval jeleket küld az űrbe, hogy imádott és rég elveszített édesapjával kommunikáljon, ráadásul ebből írja a szakdolgozatát, kikészítve vele tudományos pályán mozgó, racionális édesanyját (Varga Veronika). Átlagosan kétpercenként kerül életveszélybe, nem figyel a külvilágra és magára sem, mintha egy saját univerzumban létezne. Nem is eszik, amíg a gourmand ufó (Takács Zalán) és a hobbiséf ételfutár Dani (Lengyel Benjámin) rá nem vezetik az evés élvezetére. Daninak is van egy bizarr szokása, a saját falafelgolyóira cseréli a kiszállítandó ételt, de az sem hétköznapi, hogy Pannát szinte szavak nélkül érti. 

Hozzájuk képest az űrlény egészen emberi, mert annyira szereti a hasát, hogy megeszi a technokolos croissant-t is, és odáig van Zalatnay Cini lírai dalaiért, amik az ő kozmikus magányát visszatükrözik. Ebben Pannával rokonlelkek, egyikük se találja a helyét a fajtáján belül, nem feltétlen a saját hibájából. Csakhogy nyomában van a főnöke, egy hidegvérű gyilkológép (Árpa Attila), akit lerázni sem könnyű, nemhogy elpusztítani. 

Badits Ákos rendező és Benedek Ágota forgatókönyvíró egy őrült nap történetét mesélik el, amikor bármi megtörténhet, a földönkívüliek látogatásától a világvégéig. A szürreális eseményeket ismerős budapesti és retró szocreál díszletek közé illesztik, amitől már-már természetesnek hatnak, miközben bátran követik a legmerészebb alkotói fantáziájukat. 

Remekül választották a színészeket, Walters Lili az elbűvölő furcsa lány szerepében Audrey Tatou-t  idézi, a románca Lengyel Benjáminnal pedig Tatou és Matthieu Kassovitz kettősét az Amélie csodálatos életéből. Jean-Pierre Jeunet mellett Wes Anderson filmjei is eszünkbe juthatnak a különös belső terek és képi kompozíciók abszurdan bájos összhangjáról. Pompás pillanat, amikor végre megjelenik a vásznon Zalatnay művésznő is, már ezzel több generációt be tud vonzani a mozikba ez a csudabogár kis film.

Walters Lili | Fotó: Dimény András

Névjegy

Walters Lili művészcsaládba születtet Budapesten, Kenneth Osmond Walters ír keramikusművész és Lőrinc Katalin táncművész gyermekeként. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színházi rendező szakán tanult. Szerepelt Török Ferenc Senki szigete című vígjátékában és a Duna TV Egynyári kaland című ifjúsági sorozatában. A Drakulics elvtársban, Bodzsár Márk retró vámpírvígjátékában játszott főszerepe hozta meg számára a szélesebb ismertséget – és 2020-ban a Magyar Filmdíj-gálán a legjobb női alakítás díját.

A július 1-től mozikban látható Űrpiknik című sci-fi vígjátékban különös lányt alakít, aki az űrlényekkel próbál kapcsolatba lépni. Hívására meg is érkezik egy földönkívüli, méghozzá azért, hogy magával vigye Zalatnay Saroltát. Szórakoztató kalandokat élnek át az emberek közt, majd rájuk hárul a világ megmentésének komoly feladata.

Walters | Fotó: Dimény András

A Drakulics elvtárs Máriájaként hívták meg az Űrpiknik castingjára, vagy más módon került a filmbe? 

Már ismertem Badits Ákos rendezőt és Benedek Ágota forgatókönyvírót, öt éve egy kisfilmet csináltunk együtt, és már akkoriban beszélgettem velük arról, hogy szeretnének egy űrlényes filmet készíteni. Mikor aztán 2019-ben elhívtak a castingra, nagyon örültem a lehetőségnek, mert imádom ezt a párost. Nem szabad, hogy a lelked túlzottan rátekeredjen egy munkára, amíg meg nem kapod, de ezt a szerepet nagyon szerettem volna eljátszani. Két éve nyáron volt a forgatás, a pandémia miatt mostanra tolódott a bemutató. Én is most fogom először látni, megpróbálom úgy nézni, mint egy filmet, kíváncsi vagyok, sikerül-e. Általában ha először látok valamit, nem a filmet nézem, hanem elkezdem felidézni a forgatási élményeket, hogy ez az a nap volt, az a felvétel, végig pörög az agyam.

Az elmúlt másfél évben mivel foglalta el magát?

Mikor bejött a pandémia, pont visszajöttem Angliából, fél év után. Volt egy feladatom, az egyetemen a vizsgarendezésemet kellett megcsinálnom, Ibsen Hedda Gabler című drámájából, ami kálváriává alakult. Nem csak a járvány miatt – mert a színészek féltek, nem merték levenni a maszkot, és folyamatosan szűkültek a lehetőségeink, az udvari próbától a lakásszínházig –, hanem mert közben az egyetem is összeomlott, kihullott alólunk az infrastruktúra. Egyik nap olvasópróba, másnap egyetemfoglalás. A fórumokra elmentem, de nem voltam benne a szervezésben, mert azt éreztem, most vagy soha, meg kell csinálom ezt a rendezést. Nyáron még forgattam is, egy kisfilmben és Herczeg Attila Apatigris című sorozatában. Az egészben az nyomott össze leginkább, hogy egyszerre próbáltam a régi világ programját futtatni az agyamban, és közben nem értettem, mi értelme van mindent ugyanúgy folytatni. Ezt az egész társadalommal kapcsolatban érzem, nem értem, miért nem gondolunk újra mindent az alapoktól?

A családja egy része Angliában él. Nem akart volna tovább kint maradni?

Gyerekkorom óta járok ki hozzájuk, de ez a látogatás most csak egy egyetemi félévre szólt. Már jó ideje szerettem volna hosszabb időt kint tölteni, magányra vágytam és távolságra, amit megkaptam. Mindig érzem, hogy most már mennem kell, ez a rendszeremnek a része. Kisgyerekkoromban ezt úgy fogalmaztam meg, hogy én egy hal vagyok, Magyarország a víz, Anglia pedig a levegőbuborékok benne. Kimegyek, felszívom magam és visszajövök. Jó volt megélni, hogy nincs az a háló körülöttem, mint itthon, hanem az élettörténetem másik felével tudtam foglalkozni, és kint újra megszerettem, ami itthon van. 

A hétköznapokban miből tud töltődni?

Két éve van egy kutyám, egy border collie. A pandémia előtt vittem haza, mikor még nem is tudtam, hogy ez lesz. Rengeteget tanulok tőle, még magamról is. 2020 ilyen szempontból nem volt annyira szörnyű, olyan dolgokra jöttem rá magammal kapcsolatban, aminek már nagyon itt volt az ideje. Végre volt egy nézőpontváltás. A szakmámra nagyon jellemző, hogy munkába menekülünk, különben rég felkötöttük volna magunkat, ha nem forgatnánk vagy rendeznénk, és most tényleg az volt, hogy „stop.” Nekem a leállás azt jelentette, hogy nem kell, nem lehet belekapaszkodni semmibe, és automatikusan szakadnak fel a dolgok. Remélem, hogy ebből erőt merítek, a kutyám is állandó partner ebben. Sokat megyünk minden nap, de ebben jó vagyok, felépíteni egy napot, hogy minden pont kijöjjön, csak ez most időben kitágult, nem huszonöt programot szervezek egyszerre, ez is tök jó, hogy lehet órákig is csinálni valamit. 

Az éneklést szeretné folytatni?

Most az Űrpiknik főcímdalát szerző Freakin’ Discóval volt egy kollaborációnk, amit a premierre készítettük. Amióta a zenekarom (Dorothy’s Legs – a szerk.) feloszlott, azóta csak a filmesek énekeltetnek, a Drakulics elvtársban, az Egynyári kalandban és most az Űrpiknikben is volt erre lehetőségem. Fontos része az életemnek az éneklés, pedig korábban egy ideig féltem énekelni, ez mindig összefügg a saját állapotommal is. Szeretek csak úgy öröménekelni, most ezt gyakorlom épp. Szövegeket a mai napig sokat írok. 

Az Űrpiknikben is hozzátett a szövegéhez?

Nem, ezt mind Benedek Ágota írta. Nagyon jól beszélhető szövegeket ír, én pedig nagyon figyeltem arra, hogy pont úgy, pont olyan szórenddel mondjam, mint a forgatókönyvben.

A filmnek van egy retró, 70-es évek dizájnja, miközben van internet, mobiltelefon. Hol és mikor játszódik ez a történet? 

Nem teljesen reális ez a tér és idő, kicsit ki van tolva minden irányba. Budapesten játszódik, de minden korszakból vesz elemeket, de hát még ma is ezekben a lambériás, szocreál épületekben élünk. 

Mennyire áll közel önhöz Panna karaktere? 

A különcség nyilván a sajátom is. De egy filmben valakinek a kisugárzása, a személyisége iszonyatosan látszik, ez is szempont a castingnál. Panna kicsit rajzfilmes karakter, például fehér cowboycsizmában jár, utazótáskát cipelve. Űzött, frusztrált, nagyon magányos lány, aki érdekes ámokfutásban van. Harcol az anyjával és megküzd egy gonosz űrlénnyel is, akit Árpa Attila alakít. Nagyon keres valamit, amit szerintem a film végére meg is talál. 

Milyen volt Árpa Attilával és Zalatnay Saroltával forgatni?

Sajnos a forgatáson végül nem találkoztam Cinivel, pedig nagyon vártam. Ismertem a dalait, a filmben elhangzó Bolyongok súlytalanul és a Magányra születtem is gyönyörű. Tudtam, hogy iszonyat jól mozog, azt le is loptam a Fekete árnyék videóklip forgatásán a táncomhoz. Elképesztően tehetséges és lehengerlő személyiség, de arról fogalmam sem volt, hogy mennyire progresszív és menő is. Attilával remek volt forgatni, teljesen átadta magát a szerepnek. Mikor fejbe kellett kólintanom, bíztatott, hogy üssek nagyobbat, közben esett-kelt. Az egész forgatás jó hangulatban telt, sok fiatal dolgozott együtt, profin és igényesen, szerintem ez átjön a filmen is.

Bálint Orsolya