Kiemelt hírek
Félidőben nyerésre áll a Nyugati pályaudvar
Ha tudják tartani az ütemtervet, akkor július 18-án már újra vonatozhatunk a Nyugatiból.
Úgy tűnik, sikerül tartani a határidőt a Nyugati pályaudvar felújítási munkálataiban, legalábbis a MÁV honlapja és Vitézy Dávid egyaránt bizakodó.
A Nyugati pályaudvar vágánycsarnoka 90-95 százalékos készültségű. A gyorsétterem, a pénztárcsarnok, a 10. vágány melletti irodarész, a volt közért és még néhány tetőrész tetőszerkezetén is folyamatosan halad a munka. Tart a vágánycsarnok nyílászáróinak restaurálása, a nosztalgia órák felújítása, a vápafűtési rendszer és a villámvédelem kiépítése, valamint a vágánycsarnokban, több peronon a hangosítási rendszer felújítása.
Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója Facebook-oldalán így számolt be a felújítások állásáról: „Az elmúlt két hétben a tervezett 14 váltócseréből 11 már elkészült. Az aszfaltozás a 7-8. és a 9-10. vágányok között folyik, a csarnokban megkezdődik. A talpfacserék, síncserék, vágányszabályozások is az ütemterv szerint haladnak. A felsővezetéki rendszer szerelését éjszakai munkavégzés mellett végzik a szakemberek. A biztosítóberendezési munkák, a felújítandó jelzőhíd bontása, elszállítása, valamint a telepítendő új jelzőhíd alapozása is megtörtént. Az utasforgalom július 18-tól fog megindulni”.
Mint már korábban beszámoltunk róla, a a 144 éves Nyugati pályaudvar műszaki állapota és műemléki értékének megóvása, valamint a vasúti forgalomban való kiemelt szerepe miatt, halaszthatatlanná vált az épületegyüttes tetőszerkezetének mielőbbi rekonstrukciója. A MÁV állomásfejlesztési projektjének egyik kiemelt felújítása közé sorolt munka biztonságos végrehajtása érdekében a vasúttársaság 2020. május 8-án zárta le az utascsarnokot, amely várhatóan idén augusztus végén nyitja meg kapuit.
A MÁV honlapja szerint június 19-től július 17-ig az egész pályaudvaron előre tervezetten, jelentős karbantartási munkákat végeznek el, amelyeket nem lehetne kivitelezni a vonatforgalom folyamatos fenntartása mellett, ám a vakáció időszakára időzítették, hogy minél kevesebb ingázó utazását, napi rutinját érintse. Azt ígérték, hogy a karbantartás részeként megvalósul számos komfortjavító intézkedés, javítják a felsővezetéki hálózatot és a vágányokat, váltókat cserélnek, megújul az utastájékoztatás, megkezdődik az akadálymentesítés kiépítése, továbbá a csarnokon belül és kívül magasépítményi és közmű munkákat is elvégeznek.
Vitézy helyzetjelentése szerint tehát tartják a határidőket, így hamarosan ismét birtokba vehetik a Nyugati pályaudvart az utazni vágyók.
mav.hu / PH
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt