Ön tehát az a kicsi asszony…

… aki kiváltotta ezt a nagy háborút! – állítólag így üdvözölte Harriet Beecher Stowe-t Abraham Lincoln elnök, miután elolvasta a Tamás bátya kunyhóját, amiben még a magyar szabadságharc is szerepet kapott. Az amerikai írónő százhuszonöt éve, 1896. július 1-jén halt meg.

Óriási híre kelt egy 1852. március 20-án megjelent könyvnek Amerikában: ez volt Harriet Elizabeth Beecher Stowe leghíresebb regénye, a Tamás bátya kunyhója. A szerző egy nagyhatású presbiteriánus lelkész gyerekeként született a Connecticut állambeli Litchfieldben, 11 gyermekes családban, 1811. június 14-én. Iskoláit szülővárosában és Hartfordban, a Catharine nevű nővére által alapított és vezetett Hartford Female Seminary leányiskolában végezte. Az intézmény a maga korában merészen reformista, modern elveket vallott, tanárai nem érték be azzal, hogy engedelmes háziasszonyokat, varrogató családanyákat neveljen. A háztartástani „tudományok” mellett igen nagy hangsúlyt helyezett a fizikai nevelésre, s azt is lehetővé tették, hogy a tanulók diákönkormányzatot hozzanak létre. Harriet gondolkodásának, jellemének alakulásában nagy szerep jutott a vallásos családi körnek, az iskola szabad szellemének és olvasmányainak, amelyek közül leginkább a romantikus történelmi regényeket kedvelte.

A határváros hatása

1832-ben családjuk Cincinnatiba költözött, ahol apjukat a teológiai főiskola igazgatójává választották. Harriet első írói kísérlete is erre az időszakra esett, 1834-ben az Uncle Lot (Lót bácsi) című elbeszélésével egy pályázaton első díjat nyert. Tagja lett a város irodalmi társaságának, írói stílusát, látásmódját az itt zajló viták is formálták. 1836-ban férjhez ment apja egyik kollégájához, Calvin Ellis Stowe lelkészhez és bibliatudóshoz, házasságukból 7 gyermek született. Harriet a családi teendők mellett egy helyi iskolában tanított, az 1830-as évek végétől pedig már komolyabban is foglalkozott az írással, elbeszélései, cikkei jelentek meg különböző lapokban, és kiadták a gyermekek számára összeállított földrajzkönyvét is. Férje, aki mindenben támogatta irodalmi ambícióit, sokat betegeskedett, emiatt minden pénzre szükségük volt, hogy az egyre gyarapodó családot fenntartsák.

Ebben az időszakban Cincinatti a rabszolgatartó és a szabad területek között fekvő határváros volt, Harriet itt szembesült először a rabszolgaság minden borzalmával. Kapcsolatba került szökött rabszolgákkal, s barátai elbeszéléseiből, valamint a déli államokban tett látogatásai során sokat megtudott a rabszolgák helyzetéről.

Kicsi asszony, nagy háború

Leghíresebb könyve, a Tamás bátya kunyhója megírására a döntő lökést 1849-ben kapta, amikor elolvasta az 1830-ban Kanadába szökött egykori rabszolga, Josiah Henson frissen megjelent önéletrajzát. A mű 1851-52-ben folytatásokban jelent meg a washingtoni The National Era című, a rabszolgák felszabadításáért küzdő folyóiratban, és óriási sikert aratott. Az utolsó rész közlésekor a teljes regényt is kiadták, és három hét alatt 20 ezer példányban kelt el, még abban az évben színpadi változata is elkészült, hamarosan több nyelvre is lefordították. Az izgalmas és fordulatos, a pátoszt és a finom humort sem nélkülöző mű megrázta és elgondolkoztatta olvasóit, s sokban hozzájárult a rabszolgaság elleni harc erősödéséhez. Állítólag a polgárháború idején az írónő Washingtonban találkozott Lincoln elnökkel, aki e szavakkal üdvözölte: „Ön tehát az a kicsi asszony, aki kiváltotta ezt a nagy háborút.”

A magyar szál

A művet persze sok támadás is érte, ezekre válaszul 1853-ban Harriet megírta a Kulcs a Tamás bátyja kunyhójához című könyvét, ebben a rabszolgaság kritikáját alátámasztó dokumentumokat tett közzé. A regény a 19. század legkelendőbb könyvévé vált, Angliából félmillió nő írt köszönőlevelet az írónőnek, Oroszországban pedig több földesúr is felszabadította muzsikjait a mű hatására, Skóciában pedig sikeres gyűjtőakció folyt az amerikai fekete rabszolgák kiváltására. Magyarul 1853-ban jelent meg, az egyik márciusi ifjú, Irinyi József fordította le, igaz, a cenzúra miatt ki kellett hagyni Beecher Stowe-nak azt a párhuzamát, amely a magyar szabadságharchoz hasonlította a feketék emancipációs küzdelmét.

1856-ban újabb regényt jelentetett meg Dred címmel, ebben ismét a rabszolgaság eltörlésért szállt síkra, s azt mutatta be, milyen romboló hatással van a rabszolgatartás a fehérekre. Regényeken kívül társadalmi kérdésekről szóló esszéket is publikált, megjelent egy vallásos témájú versesfüzete is, élete utolsó éveiben pedig felolvasóesteket tartott. Hartfordi otthonában hunyt el 1896. július 1-jén.

MTI / PH