Kiemelt hírek

Brexit: lejárt a letelepedési kérelmek benyújtásának határideje

Published

on

Képünk illusztráció | Fotó: AFP / Daniel Leal-Olivas

Indokolt esetben, a körülmények egyedi elbírálása alapján a brit hatóságok ezután is elfogadhatják a késve beadott folyamodványokat.

Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020. december 31-ig, a Brexit után kezdődött tizenegy hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos elnevezéssel letelepedett státuszért – kellett folyamodniuk.

A kérvényeket helyi idő szerint szerda éjfélig lehetett benyújtani a brit belügyminisztérium bevándorlási és vízumügyi osztályához, elsősorban az erre kialakított online felületen, illetve a mobileszközökre letölthető, ugyancsak e célra kifejlesztett alkalmazás használatával.

Akik megszerezték a letelepedett státuszt, csütörtöktől is változatlan feltételekkel dolgozhatnak, tanulhatnak Nagy-Britanniában, hozzáférhetnek az ingyenes brit állami egészségügyi ellátórendszer szolgáltatásaihoz és egyéb szociális kedvezményekhez.

Ugyanez vonatkozik azokra is, akik a határidő lejártáig benyújtották kérelmüket, de még nem kaptak értesítést az elbírálás eredményéről.

Ha a kérvény benyújtása sikeres volt, arról mindenki hivatalos igazolást kapott, és az elbírálásig ez az igazolás is maradéktalanul garantálja a megszerzett jogosultságokat.

A belügyminisztérium adatai szerint hozzávetőleg 400 ezer letelepedési kérelem vár még elbírálásra.

Azoknak az EU-állampolgároknak, akik mindenben megfelelnek a nagy-britanniai letelepedett státuszra jogosító feltételeknek, de lekésték a szerda éjféli határidőt, ezután is van lehetőségük a kérvényezésre, de méltányolható indokokkal kell megmagyarázniuk, hogy miért a határidő után jelentkeztek, és a brit hatóságok minden ilyen esetben egyéni elbírálás alapján döntenek.

A tavaly december 31. előtt Nagy-Britanniában letelepedett EU-állampolgárok külföldön élő közeli hozzátartozói bármikor kérvényezhetik, hogy csatlakozhassanak Nagy-Britanniában élő családtagjaikhoz, de ilyen esetekben a feltételek közé tartozik, hogy a hozzátartozói jogviszonynak 2020. december 31-ig létre kellett jönnie.

Az új szabályozás szerint könnyített eljárással juthatnak nagy-britanniai letelepedési és munkavállalási engedélyhez a legrangosabb nemzetközi tudományos és művészeti elismerések – például a Nobel-díj vagy az Oscar-díj – birtokosai.

A brit belügyminisztérium legutóbbi összesítése szerint a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül május 31-ig 5 605 800-an folyamodtak letelepedett státuszért. A lista élén a lengyelek és a románok állnak több mint 975 ezer, illetve csaknem 920 ezer benyújtott letelepedési folyamodvánnyal, és több mint 140 ezer magyar állampolgár is benyújtott letelepedési kérelmét a tárcához.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version