Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Teret nyertek a tigrei lázadók

Létrehozva:

Mekele | Fotó: AFP / Anadolu Agency / Minasse Wondimu Hailu

Az észak-etiópiai Tigré tartomány székhelye, Mekele a kormányellenes felkelők teljes ellenőrzése alá került.

Ezt Getacsev Reda, a Tigréi Népi Felszabadítási Front szóvivője jelentette be kedden.

„Száz százalékban ellenőrizzük Mekelét” – jelentette ki Reda műholdas telefonon nyilatkozva a Reuters hírügynökségnek. Mint mondta, a város külterületein voltak kisebb összecsapások, de ezek időközben alábbhagytak. A szóvivő hozzátette, hogy a felkelők keleti és déli irányba üldözik a kormányerőket, míg teljesen ki nem kergetik őket a területükről, de azt is kilátásba helyezte, hogy a lázadók az etiópiai Amhara régióba és a szomszédos Eritrea területére is be fognak hatolni, ha szükség lesz rá.

A hírek szerint a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) az utóbbi egy hétben jelentős területeket foglalt vissza a kormányerőktől, szemtanúk beszámolói pedig arról szólnak, hogy a kormányerők oldalán harcoló eritreai csapatok elhagyták az északi Sire települést.

„Addig fogunk harcolni, míg minden ellenségünk el nem hagyja Tigrét” – hangoztatta Lija Kassza, a TPLF egy másik szóvivője.

Mekeléből szemtanúk esti tűzijátékot és utcai ünnepséget is jelentettek. Voltak, akik a TPLF-et éltető dalokat énekeltek és a tartomány piros-sárga zászlaját lengették.

A Reuters független forrásból nem tudta megerősíteni a TPLF közléseit tekintettel arra, hogy a tartománnyal gyakorlatilag nincs telefonösszeköttetés.

Az etióp kormány azonnali egyoldalú tűzszünetet hirdetett hétfőn az észak-etiópiai Tigré tartományban, a lázadókkal vívott, csaknem nyolc hónapig tartó harcok miatti humanitárius okokra hivatkozva. A tűzszünet lehetővé teszi, hogy a földművesek felszántsák a földjeiket, illetve a segélyszervezetek zavartalanul dolgozhassanak – állt az addisz-abebai kormány aznapi közleményében.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Egyesült Államok, Írország és Nagy-Britannia kezdeményezésére várhatóan ezen a héten fogja megvitatni a tigréi helyzetet.

A tartományban november elején robbantak ki a harcok, miután a TPLF fegyveresei megtámadtak egy katonai bázist, az etióp haderő pedig ellentámadást indított. A harcokban és légicsapásokban ezrek veszthették életüket, kétmillióan menekültek el otthonaikból, és súlyos humanitárius válság alakult ki, mert a régióba nem engedték be a segélyszervezeteket. Az ENSZ szerint legalább ötmillió ember szorul sürgősen élelmiszersegélyre Tigrében.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink