Kiemelt hírek

Sarkozy megint letöltendőt kaphat

Published

on

Fotó: AFP / Christophe Archambault

Hat hónap letöltendő és hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kért csütörtökön az ügyészség Nicolas Sarkozy volt francia államfőre 2012-es elnökválasztási kampánya törvénytelen finanszírozása miatt.

A vádhatóság szerint Nicolas Sarkozy kampányának finanszírozását „teljes lazaság” jellemezte, a stáb a törvényben engedélyezettnek több mint a dupláját költötte el, majd a túlköltekezést a jobbközép párt kettős könyveléssel próbálta meg elrejteni az illetékes hatóságok elől.

Az egy év börtönbüntetésen kívül 3750 eurós pénzbüntetés kiszabását is kérte az ügyészség az exelnök esetében, a többi vádlott ellen másféltől négy évig terjedő szabadságvesztést indítványoztak az ügyészek.

A vádhatóság azzal gyanúsítja Nicolas Sarkozyt, hogy a kampányszámlákért felelős könyvvizsgáló többszöri figyelmeztetése ellenére hagyta, hogy a kampánystáb a megengedettél többet költsön el a nagygyűléseire.

Az ügyben 2014 márciusában kezdődött vizsgálat, miután a könyvvizsgáló, Jérome Lavrilleux egy interjúban elismerte: Nicolas Sarkozy kampányának akkora már bizonyított túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és kettős könyveléssel próbálta meg fedezni a párt. Először 13 ember ellen emeltek vádat a hamis számlázásban való részvétel gyanúja miatt, valamennyien a kampány, a párt vagy a kommunikációs cég vezetői voltak. A volt elnök ellen 2016-ban indult eljárás az ügyben, de őt csak a túlköltekezéssel gyanúsítják, arra nincs bizonyíték, hogy a hamis számlázásra ő adott utasítást.

Nicolas Sarkozyt kedden hallgatta meg a bíróság. A volt elnök elismerte a politikai felelősségét a túlköltekezésben, de tagadta, hogy szándékos csalás történt, és azt állította, hogy a kampány idején nem ismerte a Bygmalion céget, és miután 2012-ben a G20-országcsoport elnöki tisztét is betöltötte, a nagygyűléseket nem ő maga, hanem a stábja szervezte.

A vádirat szerint Nicolas Sarkozy volt a hamis számlázás haszonélvezője, az ugyanis lehetővé tette számára, hogy a törvényben megengedettnél jóval nagyobb anyagi forrással rendelkezzen. Míg a volt államfő 44 nagygyűlést tartott a 2012-es kampányban, a választás győztese, a szocialista Francois Hollande csak tízet engedhetett meg magának.

A kettős könyvelésért felelős párttagokat hamisítással, csalással, illegális kampányfinanszírozással és ezen ügyekben létrejött bűnszövetkezettel vádolják. A csalást a többi vádlott közül csak a könyvvizsgáló ismerte el, rá három év felfüggesztett börtönbüntetés és 50 ezer eurós pénzbüntetés kiszabását kérte az ügyészség. A Bygmalion három volt vezetője ellen – akik annyit elismertek, hogy Sarkozy pártjának kérésére hamis számlákkal fedezték a túlköltekezést – másfél éves felfüggesztett szabadságvesztést indítványoztak.

Nicolas Sarkozyt március 1-én nem jogerősen egy év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, amiért információkért cserébe megpróbált megvesztegetni egy magas rangú bírót, de miután a volt államfő fellebbezett az ítélet ellen, az ellene folyó többi eljárásban szabadlábon védekezhet.

A mostani ügyben szeptemberben várható ítélethirdetés.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink

Exit mobile version