Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Nagyvilág

Jobb éjszakát!

Létrehozva:

Képünk illusztráció | Fotó: Shutterstock

A Semmelweis Egyetem (SOTE) kutatóinak sikerült először összefüggést kimutatniuk a szociális jetlag és a szívműködés idegi szabályozása között.

A tanulmány szerint minél inkább a szociális elvárások (és nem a belső óra) határozzák meg az alvási ritmust, annál rosszabb az alvásminőség, és annál előnytelenebbül alakulnak a szívfrekvencia variabilitás mutatói, emiatt magasabb az eegyes keringési betegségek kialakulásának rizikója – olvasható a SOTE szerdai közleményében.   

„Szabadnapokon és hétvégén inkább a saját biológiai óránk által diktált ritmus szerint élhetünk, vagyis akkor feküdhetünk le, amikor álmosak vagyunk és akkor kelhetünk fel, amikor kipihentük magunkat” – mondta Káldi Krisztina, az Élettani Intézet egyetemi docense. A kutató szerint a két időablak között több órás eltérés is lehet – ezt nevezik szociális jetlagnek, ami olyan, mintha minden hétvégén 2-3 időzónát utazna valaki.    

A szociális jetlag különösen aktuális jelenség, hiszen az év során most a leghosszabbak a nappalok, a nyári időszámítás miatt azt jelenti, hogy még este fél 10-kor is szinte világos van. 

A kutatók szerint ez a meghosszabbodott esti világos időszak becsapja az ember belső óráját: azt az információt közvetíti felé, hogy tulajdonképpen korán van, ezáltal csökken az álmosság, ami nehezíti az elalvást a munkanapokon. A másnapi korai kelés így alváshiányhoz vezet, hétvégén pedig még jobban kitolódik az alvásablak, ami tovább növeli a szociális jetlaget.    

Az eredmények szerint azoknak, akiket a szociális jetlag jobban érint, hétköznap alacsonyabb volt a szívfrekvencia variabilitásuk, azaz kevésbé előnyös a kardiovaszkuláris rendszerük alkalmazkodási képessége, és ez növelheti az olyan betegségek kialakulásának kockázatát, mint az infarktus vagy a magas vérnyomás. Fontos azt is megjegyezni, hogy az alacsonyabb variabilitás az alvás kevésbé pihentető voltára is utal – mutatott rá Káldi Krisztina. 

A SOTE kutatóinak tanulmányát egy vezető idegtudományi folyóirat beválogatta az elmúlt időszak legjelentősebb publikációi közé.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink