Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Segítség, szülő lettem!

Létrehozva:

Fotó: HBO

Recenzió az HBO által forgalmazott Bezzegszülők című sorozatról.

Sylvester Stallone A bosszú börtönében nem kapott olyan kiképzést, amilyet manapság egy átlagos anya és apa. A Bezzegszülők akupunktúrás sorozat: a legérzékenyebb pontjainkon szúr, a legjobb szándékkal.

Rengeteget lehet nevetni rajta, bár leginkább kínunkban, ha felismerjük benne magunkat, partnerünket, szüleinket, gyerekeinket. Kíméletlenül őszinte és mocskosul szabadszájú, hiszen britek gyártják, nem gázolt át rajta az amerikai PC-vonat. Fogamzásgátlóként is működhet, bár a legtöbb nézőjének utólag aligha használ.

Martin Freeman és Daisy Haggard játsszák a gyereknevelés életcsapdájában a túlélésért küzdő házaspárt. Paul és Ally nem tipikus brit szülők, ehhez túlságosan érdekli őket a gyerekeik lelki világa – bár sosincs késő bentlakásos iskolába küldeni a csemetéket, ahogy őket is beadták annak idején. Már ezért is mindent ellentétesen kell csinálni a saját szüleik adta mintával, még ha a józan ésszel kell is szembeszállni – nehogy már az öregeknek legyen igaza! És persze a legkínosabb pillanat, mikor hallják megszólalni az apjukat vagy anyjukat a saját hangjukon… 

Könnyű átérezni ezeket a jeleneteket, annyira univerzálisak, egyben kellemetlen szembesülni azzal, hogy nagyjából mindenki ugyanazokat a közhelyeket éli.

Míg a gyerekek kicsik, csak lehánynak, lepisilnek, hisztiznek és minden áldott éjjel felkeltenek. Az állandó káosz, a pihenés hiánya, az elviselhetetlent súroló stressz-szint egy buddhista szerzetest is kicsinálna. És akkor még nem beszéltünk a feladott álmok és a hidegre tett magán- és házasélet nyomorúságáról, amir senki nem figyelmeztett előre. Ha valaki meg is tette volna, valószínűleg akkor is belevágunk a családalapításba, abban a reményben, hogy mi majd jobban csináljuk. Persze vannak jó pillanatok, amiért az egész megéri, és a sorozat üdítő őszintesége ilyenkor sem megy át csöpögősbe: a drámai csúcspontok pont olyan élesek, mint a pörgős, intelligens szarkazmussal átitatott komikus jelenetek.

Miután a második évad az első után 6 évvel, már a tinédzserkor elején veszi fel a fonalat, megtudjuk, hogy innen még sokáig csak rosszabb lesz, a kamasz játszmák a maradék idegsejtjeinket is kicsinálják. Hiába fogadjuk meg, hogy mi sosem kiabálunk a gyerekkel, bármelyik pillanatban előronthat bennünk az üvöltő állat. Persze, az egészséges érzelemkitörés még mindig jobb, mint az elfojtás, amitől csak gyomorideget meg rákot lehet kapni. De Paulnak tényleg komoly gondjai vannak az agressziókezeléssel, ezért terápiára is jár, szeretne javítani önmagán, egyelőre kevés sikerrel. Nem segít neki az sem, hogy a fia egy az egyben visszatükrözi, amit saját magában utál.

Túl sok a hibalehetőség, és eleve hendikeppel indulunk, soha nem lehet elég jól csinálni. Ráadásul minél több gyerekünk van, annál nagyobb a káosz, ami az egyiknél működik, a másiknál sosem. Annyi biztos, mindegyiknek lesz elég oka és muníciója ahhoz, hogy több évnyi terápiára járjon a sanyarú gyerekkorát feldolgozni.

 

Bálint Orsolya

Legnépszerűbb cikkeink