Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Navracsics: Kevés a kulturális tudásunk, és ezt belátjuk

Létrehozva:

Fotó: AFP / SOOC / Alexandros Michailidis

Az Európai Bizottság korábbi biztosa szerint kommunikációs eszköz volt Orbán Viktor részéről meghatározni, mi előtt térdelnek le a magyarok.

A politikus a meccs előtti térdelés szimbolikus jelentőségéről, a nyugat és kelet közti kulturális különbségekről és a vakcinadiplomáciáról beszélgetett Navracsics Tiborral Fiala János péntek reggel.

A KeljfelJancsi című műsorban felidézték: a színesbőrűek elnyomása elleni tiltakozás az NFL-ből indult még 2016-ban, és tavaly, George Floyd halála után kapott új erőre.

„Az új jelenség az, hogy átjött Európába. Ha jól látom, az Európa-bajnokságon ez lesz a fő téma” – mondta Navracsics. – „Ez egy kicsit olyan, mintha megkövetelnék azt, hogy az az igazi hazafi, aki a kezét a szívére teszi a Himnusz hallgatása közben. Olyan rétegeket rak rá a sporteseményre, ami elviszi más irányba. Miért csak a faji megkülönböztetés ellen demonstrálunk? A nemi megkülönböztetés ellen miért nem, a szegénység ellen miért nem? Nem a letérdelés, mint mozdulat jelent problémát, hanem a jelentése” – tette hozzá az Európai Bizottság korábbi kulturális- és sportbiztosa.

Navracsics szerint ez a jelenség a sport társadalmi jelentőségéről szól: mindenki belelát valamit a sportba az aktuális mérkőzésen túl. Egy sportesemény akár jelentésekkel túltelített is lehet. Ahogy a háború kezd kiszorulni a mindennapos eszköztárunkból, úgy jönnek be azok az eszközök, kifejezési formák, amelyek szimbolikus formában fejezik ki ugyanazt az állati agresszivitást, például választási hadjáratok, sportesemények – mondta.

Fiala azt kérdezte, meg lehet-e határozni, hogy a magyarok mi előtt szoktak letérdelni. „Ez egy politikai kommunikációs eszköz, mint a három szoba, három gyerek, négy kerék. A miniszterelnök ezt nem úgy jelentette ki, hogy belefoglaljuk Magyarország Alaptörvényébe, hogy a magyar ember csak háromszor térdelhet le” – mondta Navracsics.

„Az, amit most a miniszterelnök mondott, semmiben nem különbözik a hétköznapi nyelvezettől. A hétköznapi nyelvben használunk olyan eszközöket, amelyek a szó szoros értelmében nem felelnek meg a valóságnak – ha úgy tetszik, nem igazak, – de érzékeltetik a helyzetet. A miniszterelnök nem azt akarta mondani, hogy ha valakinek fáj a bokája, akkor nem térdelhet le. Összekeveri a jogi nyelvet a hétköznapi nyelvvel” – mondta a műsorvezetőnek Navracsics. Fiala szerint viszont nem lehet elválasztani a politikai és az egyéb nyelvezetet, a kettő között valamilyen hídnak kell lennie.

Fiala szóba hozta az itthoni és a külföldi politikai kultúra különbséget, például azt, hogy a külföldi rocksztárok akár koncerten is nyíltan politizálnak. „Bámulatos magabiztossággal nyilatkoznak fogyatékos tudással. A magyar közélet egyik előnyének tartom, hogy mi nem szeretünk beledumálni más országok ügyeibe. Kevés a kulturális tudásunk, és ezt belátjuk” – reagált Navracsics.

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink