Connect with us
Pesti Hírlap, egy újság, sok élmény

Kiemelt hírek

Eddig egy bronzérmet szereztünk

Létrehozva:

Magyar szurkolók Marseille-ben a 2016-os Eb-n | Fotó: AFP / Kisbenedek Attila

Az éjjel soha nem érhet véget – vagy ha igen, hát újra kezdődik, mint már annyiszor.

A magyar válogatott 2016-os csillagfényes csodaéjszakája előtt is voltak Európa-bajnokságok, mérsékelt magyar sikerekkel. És utána is lesznek, az első már ma estétől, és a mieink megint ott vannak a főszereplők között.

Nem állíthatjuk, hogy az Európa-bajnokságok története bővelkedne a magyar sikerekben, aminek oka a torna egykori lebonyolítási rendszerének köszönhető. Egészen 1976-ig ugyanis mindössze négy csapat jutott be a záró szakaszba, 1980 és 1992 között nyolc csapat mérkőzhetett meg a trófeáért, 1996 és 2012 között pedig 16-ra bővült a résztvevők száma. A mostani, 24 csapatos rendszert 2016-ban, az előző Eb-n vezették be. Így érthető, hogy az Európa-bajnokságra döntő tornájára sokkal nehezebb volt eljutni, mint a világbajnokságra, ahol sokáig szinte állandó szereplő volt válogatottunk.

1960-ban, az első ízben kiírt Európa-bajnokságon az egyenes kieséses selejtező-szakaszban az akkor nagyon erős szovjet csapat állta a mieink útját, négy évre rá viszont Wales, az NDK és Franciaország sem tudta legyőzni a válogatottat. A Spanyolországban rendezett négyes döntőben aztán a házigazdák hosszabbítás után 2-1-re legyőzték a Baróti Lajos irányította csapatot, de a bronzmérkőzésen szintén hosszabbításos mérkőzésen vigasztalódhattak a magyarok – Dánia 3-1-es legyőzésével.

Az első érmet nem követte több: 1968-ban megnyertük a selejtezőcsoportunkat, ám a rájátszásban ismét jött a Szovjetúnió, így ugrott a négyes döntő. 1972-ben viszont nem: a csoportgyőzelem után a Románia elleni két döntetlent egy mindent eldöntő harmadik mérkőzés követte, ahol sikerült kiharcolni a továbbjutást. A Belgiumban rendezett final fourban aztán 1-0-ra kikaptunk a szovjetektől, a harmadik helyért pedig a házigazdák ellen szenvedtünk vereséget 2-1 arányban.

Egyetlen magyar szurkoló sem gondolta volna, hogy a következő negyvennégy évben nem láthatja a magyar válogatottat Európa-bajnokságon. Pedig ez történt: a következő szereplésre egészen 2016-ig kellett várni. Akkor a selejtezőcsoport harmadik helyén végző csapatunk emlékezetes pótselejtezőn kétszer is legyőzte Norvégiát, majd a Franciaországban rendezett tornán előbb Ausztria 2-0-s legyőzésével igazi karneváli hangulatot teremtett Budapest utcáira, s bár borzolta egy kicsit a kedélyeket az Izland elleni kínkeserves döntetlennel, de az újabb Portugália elleni bravúros pontszerzés csoportgyőzelmet jelentett. Egy egész ország énekelte együtt a Soho Party Az éjjel soha nem érhet véget című dalát, és bár az akkori menetelés a végső győzelemre is esélyesnek tartott Belgium elleni negyeddöntős vereséggel lezárult, az a bizonyos éjjel mégsem ért véget, vagy ha mégis, akkor idén újra leszáll, ráadásul részben hazai pályán. A sor tehát a magyar fiúkon van, hogy ismét varázsoljanak nekünk valami szépet.

 

*

 

Út az idei Eb-re

 

Szokás szerint nem volt könnyű dolga a magyar válogatottnak az Európa-bajnoki selejtezőcsoportban, az négy riválisból mindössze Azerbajdzsánt sikerült megelőzni válogatottunknak. Pedig voltak biztató jelek, hazai pályán Horvátország és Wales ellen is sikerült kiharcolni a győzelmet, de a szlovákoktól oda-vissza elszenvedett vereséget ez a két siker nem tudta ellensúlyozni. Ennek ellenére az utolsó mérkőzésig versenyben volt a válogatott a csoport második, egyben továbbjutó helyéért. A lebonyolítási rendszernek köszönhetően viszont akadt javítási lehetőség: a Nemzetek Ligájában nem csupán az NL legmagasabb divíziójába jutott fel a csapat, hanem jogot szerzett az Eb-pótselejtezőre is, amelynek döntőjében Izland ellen a hajrában fordítva harcolta ki a továbbjutást. Íme, az út, amely az Európa-bajnokságra vezetett:

 

Eb-selejtező, E csoport:

Szlovákia–Magyarország 2-0, Magyarország–Horvátország 2-1, Azerbajdzsán–Magyarország 1-3, Magyarország–Wales 1-0, Magyarország–Szlovákia 1-2, Horvátország–Magyarország 3-0, Magyarország–Azerbajdzsán 1-0, Wales–Magyarország 2-0. 

A csoport végeredménye: 1. Horvátország 17 pont, 2. Wales 14, 3. Szlovákia 13, 4. Magyarország 12, 5. Azerbajdzsán 1.

 

Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport:

Törökország–Magyarország 0-1, Magyarország–Oroszország 2-3, Szerbia–Magyarország 0-1, Oroszország–Magyarország 0-0, Magyarország–Szerbia 1-1, Magyarország–Törökország 2-0.

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 11 pont, 2. Oroszország 8, 3. Szerbia 6, 4. Törökország 6.

 

Pótselejtező: Bulgária–Magyarország 1-3, Magyarország–Izland 2-1.

 

*

 

A magyar válogatott csoportmérkőzései:

 

Június 15., 18 óra, Puskás Aréna

Magyarország–Portugália

 

Június 19., 15 óra, Puskás Aréna

Magyarország–Franciaország

 

Június 23., 21 óra, München

Németország–Magyarország

Legnépszerűbb cikkeink