Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Valószínűleg meghalt a Boko Haram vezére

Létrehozva:

Abubakar Shekau | Fotó: AFP / Ho-Boko Haram

Egy rivális iszlamista csoport elől menekült.

Felrobbantotta magát Abubakar Shekau, a Nigériában iszlám kalifátus létrehozásáért harcoló Boko Haram terrorszervezet vezetője egy másik iszlamista csoport, a Nyugat-Afrikai Iszlám Állam elleni harcok során – közölte a sajtóhoz vasárnap eljuttatott hangfelvételen a rivális terrorszervezet.

A hangfelvételen hallható hang, amely közölte, hogy Shekau május 18. körül, az Nyugat-Afrikai Iszlám Állam (ISWAP) elől menekülve követte el tettét, feltehetően Abu Musab al-Barnawié, az ISWAP vezetőjéé. A bejelentés szerint Shekaut a Borno államban található Sambisa térségében kerítették be, ahol öt napig bujkált a rivális csoport harcosai elől.

A Boko Haram egyelőre nem nyilatkozott vezetőjének haláláról, a nigériai kormány egyik tisztségviselője által nyilvánosságra hozott hírszerzési jelentés azonban megerősítette Shekau halálát.

Shekau 2010-ben vette át a Boko Haram irányítását, miután az előző vezető, Muhammed Yusuf rendőrségi őrizetben meghalt. Vezetése alatt a terrorszervezet több merényletet hajtott végre, és 2014-ben több északkelet-nigériai települést elfoglaltak azzal a céllal, hogy ott egy iszlám államot hozzanak létre, később azonban több, a Csád-tó környékén kiépített állást fel kellett adniuk a nigériai, csádi, kameruni és nigeri kormánycsapatokkal vívott harcokat követően.

Az ENSZ becslései szerint a térségben 2009 óta több mint 30 ezren vesztették életüket és 2 millióan kényszerültek elhagyni otthonukat a dzsihadisták miatt.

Shekau idején a szervezet több emberrablást is végrehajtott, és a Boko Haramot terheli a felelősség 276 iskolás lány a nigériai Chibok városban történt 2014-es elrablásáért is.

Az Iszlám Államnak hűséget fogadott ISWAP 2016-ban szakadt ki az iszlamista Boko Haramból, és mára már ez a csoport van erőfölényben Nigéria északkeleti részén.

Elemzők szerint Shekau halálával – akinek a fejére az Egyesült Államok 7 millió dolláros (közel 2 milliárd forintos) vérdíjat tűzött ki – az ISWAP még inkább erősödni fog.

Shekaunak az elmúlt 12 évben – amióta a Boko Haramot vezeti – számos alkalommal keltették halálhírét, köztük a hadsereg is, ám a Boko Haram vezetője ezek után a bejelentések után is feltűnt videofelvételeken.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink