Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Orbán: Magyarország oltásbiztonságban van

Létrehozva:

Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Átállunk a tömegesről a készenléti oltásra.

Hazánk az egyetlen hely az Európai Unióban, ahol nem vakcinahiány, hanem vakcinabőség van; több oltóanyagunk van, mint amennyien jelentkeznek oltásra – jelentette ki a miniszterelnök az állami rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Orbán Viktor elmondása szerint Magyarország oltásbiztonságban van, így egy esetleges következő hullám esetén, vagy ha kiderülne, hogy a beadott vakcinák mégsem nyújtanak védettséget egy évig vagy kilenc hónapig, hanem csak rövidebb ideig, akkor is be tudnak kétszer oltani mindenkit, aki jelentkezik.

A miniszterelnök a mielőbbi regisztrációra biztatta azokat, akik ezt eddig nem tették meg. Magyarország át fog állni a tömegesről a készenléti oltásra: néhány oltóhelyet tartanak majd fenn, aki oltást akar, az ott kapja meg – közölte a kormányfő, majd hangsúlyozta: eddig az állam felelőssége volt, ahogy az oltási program jól sikerüljön, mostantól kezdve viszont egyéni felelősség van. A gyerekek oltásáról a miniszterelnök azt mondta: a nyár végén lehet majd dönteni arról, hogy indítanak-e oltási kampányt vagy minden szülő a saját felelősségére oltathatja be a gyerekét. 

Az oltási igazolványok külföldi elfogadásáról azt mondta: Magyarország folytatja a kétoldalú megállapodások megkötését, mert nem tudható, hogy az európai oltási igazolvány – amelynek hatályát július 1-jétől állapították meg – működik-e vagy sem. Orbán közölte: június 15-éig a magyar kártya digitális változatára is rákerül a második oltás időpontja és a vakcina típusa, így a magyar igazolvány szinkronban lesz az európaival.

„Világosan kell fogalmaznunk: semmilyen szexuális befolyásolásnak nem akarjuk kitenni a kiskorú gyermekeinket, és ez nem csak egy jámbor óhaj, büntetni akarjuk azokat, akik ezt a szabályt megszegik, ezt a határt átlépik” – fogalmazott az Országgyűlés előtt lévő pedofilellenes törvényjavaslat kapcsán a miniszterelnök.

A nemzeti összetartozás napjával kapcsolatban kijelentette: a magyar nemzet megmaradt, azok, akiket elszakítottak tőlünk fizikai valójukban, lélekben mindig is velünk maradtak. Orbán szerint a nemzeti összetartozás gondolata erős, erősebb mint a korábbi évtizedekben bármikor is volt. Egyre több szomszédunkkal egyre jobb kapcsolatban vagyunk, nem ellenfeleket gyűjtünk, hanem barátokat – mondta a miniszterelnök az állami rádióban.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink