Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Nem titok: Fürjes Balázs választásra készül

Létrehozva:

Fotó: Pozsonyi Roland

Hangsúlyosabbá válik a képviselőjelölti tevékenysége Fürjes Balázsnak.

A politikus múlt héten jelentette be, hogy Budapest 3. számú választókerületében ő lesz a Fidesz-KDNP jelöltje a jövő évi választásokon. A Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a 168.hu-n futó KeljfelJancsi csütörtök reggeli adásában elmondta: jelöltsége ugyanakkor semmiképp sem jelenti, hogy elhanyagolná a főváros ügyeivel kapcsolatos feladatait.

Egy hete vált nyilvánossá, hogy az államtitkár elfogadja Pokorni Zoltán polgármester felkérését, miszerint 2022-ben ő legyen a Fidesz hegyvidéki képviselőjelöltje az országgyűlési választásokon. „Mielőtt igent mondtam, sokat gondolkodtam, és rengeteg budaival egyeztettem, beszélgettem. Úgy érzem, hogy államtitkárként eddig Budapest érdekeit tartottam szem előtt, ha pedig a választók bizalmat szavaznak, akkor a főváros egyik ékköve, a Hegyvidék érdekeit is képviselni tudom.”

Fiala János műsorvezetőnek Fürjes arról is beszámolt, hogy az utóbbi időben államtitkárként rengeteget érvelt, korteskedett a Galvani híd ügye mellett. „Bízom benne, hogy a főváros az egyetem és a múzeum elutasítása után nem mond nemet a Dél-Budát és Dél-Pestet összekötő hídra” – tette hozzá. Szerinte a Galvani híd csökkentené a belvárosi forgalmat, akár naponta 60 ezer autóval lehetne kevesebb a budapesti utakon, ezáltal tisztább lenne a levegő. A dugódíj bevezetése helyett a tömegközlekedés folyamatos fejlesztését javasolja, például a HÉV meghosszabbításával, a Galvani és az Aquincumi híd megépítésével. „A leendő képviselői tevékenységemet sem kizárólag politizálással szeretném tölteni. Ahogy államtitkárként is a cselekedeteim minősítenek, képviselőként is szakmai döntéseket szeretnék hozni” – mondta Fürjes.

Pokorni Zoltánnal közösen összeállítottak egy kérdőívet, ami a választókörzetet érintő legfontosabb helyi kérdésekről kéri ki a budaiak véleményét. „Negyvenháromezer levelet küldtünk ki a választókerületben. A Budai kérdések című füzet négy témakörben, tizenkét kérdés formájában kéri a budaiak véleményét a városrész jövőjéről. Valamennyi kérdés megtalálható a közösségi oldalamon. A tettek előtt mindenképp meg akarom ismerni a budaiak álláspontját, véleményét. Nem titok: választásra készülök, cselekvési tervet fogok írni” – jelentette ki Fürjes, aki külön kiemelte, hogy a kérdőívhez mellékelt üres lapon bármilyen meglátást, javaslatot szívesen fogad. A négy nagy téma: Buda zöldje, Buda egészsége, a család biztonsága és a gazdaság újraindítása. A kérdőíveket június 30-ig lehet visszajuttatni számára.

Fiala János a beszélgetés során aggályosnak nevezte a kérdőív hatodik pontját, ami arra kérdez rá, a válaszadók szerint vajon kötelezővé kellene-e tenni a Covid-19 elleni védőoltást. Fürjes Balázs szerint ez a kérdés, ahogy országszerte, úgy Budán is nagyon releváns. „Rengeteget beszélgetek a helyiekkel, akiket rendkívül foglalkoztat a vakcináció kérdése. Meggyőződésem, hogy ennek a kérdésnek helye van a kérdőíven. Egyelőre még a kutatók sem tudják a jó választ” – fogalmazott az államtitkár, majd hozzátette: képviselőjelöltként fontos tudnia, mit gondolnak a budaiak a védőoltás esetleges kötelezővé tételéről.

Fürjes Balázs arról is beszélt a KeljfelJancsiban, hogy égetővé vált a Szent János Kórház és a Kútvölgyi Kórház mielőbbi felújítása. „Budapesten a XII. kerület az egyetlen, ahol nincs önálló szakrendelő, hanem összekeveredik a járóbeteg-ellátással a fekvőbeteg-ellátás. Ez utóbbi kórházat, a Kútvölgyit úgy kell átalakítani, hogy helyet adjon a környékbeliek járóbeteg-ellátásának”– fejtette ki a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a168.hu-n futó KeljfelJancsi csütörtök reggeli adásában.

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink