Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Baranyi: a Fudan Egyetem kérdése országos ügy lett

Létrehozva:

Baranyi Krisztina az építési területen | Fotó: AFP / Kisbenedek Attila

A Fudan Egyetem tervezett helyén négy utcát neveztek át a kínai elitegyetem elleni tiltakozásból.

„Ez a demonstráció a részünkről azért történt, mert nem vettek minket emberszámba, és mert eltitkoltak előlünk egy 540 milliárd forintos beruházást” – mondta Ferencváros polgármestere a 168 oldalán futó KeljfelJancsi című műsorban csütörtök reggel.. 

Az új utcanevek – Dalai Láma út, Ujgur Mártírok útja, Szabad Hongkong út és Hszie Si-kuang püspök út –  egészen biztosan nem nyerik majd el a kínai döntéshozók tetszését. 

Baranyi Krisztina polgármester elmondása szerint az utcák átnevezése már megtörtént, ezért lehet, hogy kedden már többen az új utcanévtáblákkal fotózkodtak, a hivatalos, Karácsony Gergely főpolgármesterrel közös avatásra azonban ma kerül sor. 

 

Baranyi végiggondolná

A ferencvárosi polgármester azt is elmondta a KeljfelJancsiban, hogy a városvezetésben már a Fudan-botrány áprilisi kezdetén megfogalmazódott, hogy egy ilyen formában tiltakozzanak a beruházás ellen. Baranyi kiemelte: az önkormányzatoknak, így Ferencvárosnak is elég kevés lehetősége van a tiltakozásra, ezért gondolták úgy, hogy minden politikai és jogi eszközt fel kell használniuk. A kínai rezsim nem igazán szereti, ha erőteljes ellenállást tapasztal bizonyos beruházásaival szemben – fűzte hozzá a kerületvezető. „Ha ilyet látnak, attól vissza szoktak táncolni” – fogalmazott Baranyi, aki a döntéshozók helyében azt is végiggondolná, biztosan akarnak-e ilyen utcanevekkel határolt területre egyetemet építeni.

Ferencváros polgármestere felidézte, kedden délután a Telexen láttak napvilágot a friss utcanévtáblák, azonban az önkormányzat másképp kívánta volna bejelenteni ezeket, egy széles körben meghirdetett sajtótájékoztató lett volna ennek a módja, azonban az akció híre közben önálló életre kelt: független hongkongi lapok jelentkeztek az önkormányzatnál interjúért.

 

Vallásfilozófiai viták

Az átnevezett utcákkal kapcsolatban a ferencvárosi polgármester elmondta, két utcának ezelőtt is volt neve: az egyik a Szabad kikötő út, a másik pedig Hídépítő utca nevet viselte – a másik két szakasz viszont eddig nem rendelkezett elnevezéssel, így utóbbiak esetében könnyű volt az adminisztráció. Az utcákban nincsenek magáningatlanok, azonban néhány cég telephelye ide van bejegyezve. Baranyiék ezt úgy oldották meg, hogy azokat a helyrajzi számokat, ahova cég van bejegyezve, érintetlenül hagyták, így sem az alapító okirat megváltoztatására, sem pedig a cím átírására nincs szükség ezeknél a cégeknél. 

Az engedélyeztetési folyamatról elmondta: viszonylag hosszú időt vett igénybe a „vallásfilozófiai vitákat” sem nélkülőző ügymenet. Voltak, akik úgy vélték, hogy a Dalai Láma egyetlen konkrét személy jelöl, a hatályos jogszabályok szerint pedig csak olyan emberről lehet utcát elnevezni, aki már legalább öt éve elhunyt. „A Dalai Láma a reinkarnáció miatt sosem hal meg, ezért nem tudták eldönteni, hogy élő személy vagy sem. Végül abban állapodtunk meg, hogy a dalai láma egy tisztség” – mondta ennek kapcsán Baranyi Krisztina.

 

Az embereknek tetszik

A Hszie Si-kuang püspökről elnevezett utca esetében pedig az okozott komoly dilemmát, hogy hogyan is kell leírni fonetikusan a nevét. A névválasztást egyébként az indokolta, hogy „a püspököt egész életében a vallása miatt üldözte a kínai rezsim, nekünk pedig van egy intézményünk, aminek Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárság a neve” – fogalmazott a polgármester. A kerületi határozat tehát már megszületett, ahhoz ugyanis a veszélyhelyzet miatt nem szükséges egyeztetés, a polgármester egy személyben dönthet – az utcanevek véglegesítéséhez viszont a főváros jóváhagyására is szükség lesz. Baranyi megjegyezte: névötletek fölvetődött még például a Tienanmen tér is, azonban ezt végül elvetették, mert a polgármester szerint nehéz kimondani. Kiemelte: a kezdeményezésről a kerület fideszes önkormányzati képviselői nem tudtak, aminek az az oka, hogy ha tudták volna, szerinte biztosan kiszivárogtatták volna. Eddig még senki nem fejezte ki ellenérzését az átnevezésekkel kapcsolatban, az embereknek látszólag tetszik az ellenállás e formája 

A polgármester felhívta a figyelmet, hogy a budapestiek csütörtöktől mondhatják el véleményüket a kínai egyetem Magyarországra költözésével kapcsolatban. A június 4-től 13-ig tartó konzultáción személyesen lakcím kártyával lehet majd voksolni a város húsz pontján, emellett az online lehetőség is adott az aHang oldalán. Szombaton a Szikra Mozgalom tart demonstrációt a Hősök terén, ahol a szervezők felkérésére Baranyi Krisztina is beszédet mond majd. A polgármester szerint a Fudan Egyetem kérdése országos üggyé nőtt, és akár választási ügy is lehet, amennyiben a kormány nem táncol vissza a kormány a döntéstől.

 

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink