Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Karszalag kell majd az Eb-meccsekre

Létrehozva:

Fotó: Pesti Hírlap archív

Az UEFA újabb belépőket tett elérhetővé a jövő hét pénteken rajtoló labdarúgó Európa-bajnokság mérkőzéseire.

A budapesti mérkőzéseket csak a védettségi igazolvány meglétét tanúsító karszalag birtokában lehet a helyszínen megnézni.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának hétfői beszámolója szerint szerdától lehet ismét jegyeket venni az UEFA felületén a kontinensviadalra. A jegyeket ezúttal a jelentkezés sorrendjében értékesíti a európai szövetség, pénteken pedig azok a szurkolók kapnak lehetőséget belépők vásárlására, akik idén májusban visszaváltották jegyeiket. Mivel csak korlátozott számban érhetők el a belépők, nem garantált, hogy minden igénylő jegyhez jut.

A magyar válogatott a Puskás Arénában június 15-én 18 órától Portugáliával, 19-én pedig 15 órától Franciaországgal játszik. Június 23-án Budapesten rendezik a címvédő portugál és a világbajnok francia csapat találkozóját 21 órától, majd a csoportkör befejezése után június 27-én egy nyolcaddöntőnek is a Puskás Aréna ad otthont. A budapesti meccsek mellett az Eb más mérkőzéseire is kaphatók lesznek még belépők.

Az MLSZ egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a Puskás Arénában a belépéshez az érvényes jegy mellett védettségi igazolványra is szükség van.

„Fontos, hogy a plasztikkártyát és a mobil applikáción bemutatott igazolásokat is elfogadják a szervezők, ezek meglétét azonban nem a stadionnál, a közvetlen belépés előtt ellenőrzik. A meccsekre kilátogató szurkolók a találkozókat megelőző nap reggelétől kezdődően három különböző ponton mutathatják be papírjaikat. A védettségi igazolás mellett érvényes személyi igazolványt vagy útlevelet kell felmutatni. Itt karszalagot kapnak, amellyel az adott mérkőzésen részt vehetnek” – mondta az MTI-nek Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője, aki külön felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki kizárólag a saját karszalagját veheti át.

A tájékoztatás szerint a Groupama Arénánál a Sas-szobor mellett, a Városligetben a Dózsa György úton és a Papp László Budapest Sportarénánál lehet hozzájutni a karszalagokhoz, amelyek elengedhetetlenek a belépéshez. Ezek a pontok a mérkőzések előtti napokon 8 órától 20 óráig tartanak nyitva, míg a meccsnapokon 7 órakor nyitnak és a második félidő kezdetekor zárnak. Minden mérkőzésre különböző színű karszalaggal lehet belépni, tehát aki több mérkőzésre is váltott jegyet, annak újra és újra be kell mutatnia a védettségi igazolását.

„A legnagyobb sorok várhatóan az Aréna közelében lesznek, javasoljuk mindenkinek a másik két helyszín igénybevételét, lehetőleg már a mérkőzések napja előtt. A meccsek kezdése előtt nagy sor várható” – mondta Sipos, hozzátéve, hogy a külföldről érkező szurkolók a repülőtéren is átvehetik a karszalagjaikat. 

„A kiskorú drukkerek igazolvánnyal rendelkező felnőtt kíséretében vehetnek részt a találkozókon, nekik nem szükséges a karszalag kiváltása, kivéve azon 16-18 évesek számára, akik már rendelkeznek védettségi igazolvánnyal és kísérő nélkül kívánják megtekinteni az Eb-mérkőzéseket” – ismertette a szóvivő.

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink