Kiemelt hírek
Görög–török csúcstalálkozót tartanak júniusban
Megpróbálnák fokozatosan normalizálni a helyzetet.
Találkozik egymással a júniusi NATO-csúcsértekezlet margóján Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök és Recep Tayyip Erdogan török elnök – jelentette be hétfőn Athénban Níkosz Déndiasz görög külügyminiszter, aki török hivatali kollégájával, Mevlüt Cavusogluval tárgyalt.
A találkozót követően Déndiasz leszögezte: azon munkálkodnak, hogy felülkerekedjenek a Törökországgal fennálló „komoly nézeteltéréseken”.
„Teljes mértékben tudatában vagyunk a nézeteltéréseknek és egyes nagyon komoly esetekben az általunk képviselt, szöges ellentétben álló álláspontoknak” – mondta. „A mai találkozó célja az volt, hogy megpróbáljunk kialakítani egy kezdeti tárgyalási folyamatot, és amennyiben lehetséges, a helyzet fokozatos normalizálását” – közölte Déndiasz.
A görög külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatón Cavusoglu elmondta: a kereskedelmi kapcsolatok javítására törekszenek, és megállapodtak abban, hogy a turizmus megsegítése érdekében a két ország elismeri a másik által használt védőoltásokat a koronavírus ellen. „Szeretném elmondani, hogy bennünk, Törökországban megvan a szándék ezekre a tettekre, és örömmel látom ugyanezt a szándékot Görögország részéről” – jelentette ki a török tárcavezető.
Bár a két ország vasárnap szúrós megjegyzéseket intézett egymáshoz a muszlim kisebbség görögországi státuszával kapcsolatban, a külügyminiszterek a hétfői találkozón kínosan ügyeltek arra, hogy ne keveredjenek szóváltásba, ahogyan az Déndiasz áprilisi törökországi látogatásán történt.
Ankara és Athén között régóta feszült a helyzet. Görögország egyebek között azt veti a török vezetés szemére, hogy kizárólagos gazdasági övezetében folytat illegálisan kutatást gázlelőhelyek után a Földközi-tengeren. Törökország azzal érvel, hogy a térség, ahol kutatást végez, a török kontinentális talapzathoz tartozik, ezért joga van az ásványkincsek kiaknázására. A vita tavaly több alkalommal is olyannyira kiéleződött, hogy a felek majdnem katonai konfliktusba sodródtak. A kedélyek azóta valamelyest lecsillapodtak. A két ország kapcsolatát tovább terheli a bevándorlás és Ciprus státuszának kérdése is.
Erdogan és Micotákisz egyetlenegyszer találkoztak azóta, hogy utóbbit 2019 nyarán beiktatták görög miniszterelnöknek. Arra a tárgyalásra szintén egy NATO-találkozón került sor.
MTI / PH
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt