Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Nagyvilág

Az ír Dan Martin nyerte a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny 17. szakaszát

Létrehozva:

Fotó: AFP / Pool / Luca Bettini

Az éllovas kolumbiai Egan Bernal előnye csökkent összetettben, Valter Attila a 16. helyre csúszott vissza.

A Canazeiből induló 193 kilométeres etap hosszú lejtmenettel kezdődött, a mezőny nehezen engedett el szökést. Végül 19 fős élboly ért először az első komolyabb emelkedő, a harmadik kategóriás hegy tetejére, és dolgozott ki ötperces különbséget. Valter Attila (Groupama-FDJ) és Dina Márton (EOLO-Kometa) is a mezőnnyel tekert ekkor.

A 3400 méternyi szintkülönbséget hozó szakasz hajrájában két első kategóriás emelkedő, köztük a hegyi befutó, a Sega di Alán várt a kerékpárosokra. Már az első nagy hegy megrostálta a szökevényeket és a mezőnyt is.

Az utolsó lejtmenetben egy bukásban érintett volt az olasz Giulio Ciccone (az összetett hatodik helyezettje) és a belga Remco Evenepoel (19.) is, de mindketten folytatták a versenyt, bár a belga versenyző a későbbi hírek szerint nem folytatja szereplését a Girón.

A záró, meredek emelkedőre már egyik magyar sem volt ott az esélyesek csoportjában, amelyben az Ineos Grenadiers diktálta a tempót, üldözve a szökevények közül egyedül maradt Martint. Az esélyesek megfogyatkozott csoportját a brit Simon Yates támadása rostálta meg, majd a brit és a portugál Joao Almeida támadásai után először mutatta a gyengeség jeleit a rózsaszín trikós Bernal. Almeida és Yates ezzel egy percnyit faragott hátrányából a kolumbiai mögött.

Martin megnyerte a szakaszt, ezzel a Tour de France-on és a Vuelta a Espanán aratott két-két szakaszsikert követően, első Giro-szakaszán diadalmaskodva tette teljessé a gyűjteményét.

Valter 20 perc hátránnyal az 59. helyen ért célba a magas tempójú etapon, ezzel a 16. helyre csúszott az összetettben. Csütörtökön a Rovereto és Stradella közötti 231 kilométer, az idei viadal leghosszabb etapja vár a 104. Giro d’Italia mezőnyére.

MTI

Legnépszerűbb cikkeink