Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

A Villarreal nyerte az Európa-ligát

Létrehozva:

Fotó: AFP / Pool / Maja Hitu

Egy meg nem adott büntető helyett 11 másikat lőttek be a spanyol csapat játékosai.

Egy elképesztő, 22 tizenegyesből álló büntetőpárbaj végén a kapusok döntöttek: a Villarreal vihette haza a második számú európai trófeát.

Az első félidő első fele jobbára mezőnyjátékkal, illetve a pálya közepén folyó csatákkal telt, olykor kifejezetten keményen csaptak össze egymással a játékosok. A Manchester United valamivel veszélyesebben futballozott, de vagy a távoli lövések nem voltak eléggé pontosak, vagy az utolsó passzba csúszott hiba. A Villarreal a félidő derekán kezdett „ébredezni”, ekkor azonban kis túlzással a kapuja elé szegezte riválisát, és a 30. perchez közeledve egy szabadrúgást követően Gerard Moreno révén megszerezte a vezetést. Az angol együttes a szünetig próbált reagálni, ritmust váltott, és igyekezett egyenlíteni, a spanyolok hátsó alakzata azonban jól végezte a feladatát, így a pihenőre 1-0-s Villarreal-vezetéssel vonultak a felek.

Fordulás után a spanyol csapat kezdett jobban, de az angolok kisvártatva magukhoz ragadták a kezdeményezést, és 10 perc játék után ki is egyenlítettek. A United ezután is lendületben maradt, míg a Villarreal csak nehezen és ritkán tudott kiszabadulni saját kapuja előteréből. A 70. percben Rashford előnyhöz juttathatta volna a manchesteri csapatot, ám ziccerben a bal kapufa mellé gurított. A folytatásban is az angolok voltak kezdeményezőbbek, de a hajrában Cavani és Greenwood zavarta egymást nagy helyzetben. A lefújás előtti másodpercekben pedig a Villarreal előtt adódott gólszerzési lehetőség, de Pau Torres ígéretesnek tűnő helyzetben a kapu fölé bombázott.

Miután 90 perc alatt nem született döntés, következett a hosszabbítás, melynek első felében a spanyol együttes futballozott veszélyesebben, de gólt nem sikerült szereznie. A második 15 percben egyre feszültebbé váltak a játékosok, sok volt a kisebb-nagyobb technikai hiba, miközben néhányszor a francia játékvezetőnek is rendet kellett tennie a háborgó futballisták között. A bíró tevékenységéről amúgy is sokat fogunk beszélni, mert a 115. percben egy kezezés miatt egyértelműnek látszó büntetőt nem adott meg a Villareal javára, annak ellenére, hogy a videóbíró segítségét is igénybe vette az ítélkezésben.

A döntés így a tizenegyespárbajra maradt, ahol úgy tűnt, senki nem tud hibázni, minden játékosra sor került. A 21. büntetőnél következtek a kapusok, és minden eldőlt: a Villarreal portása, Geronimo Rulli először a bal felső sarokba bombázott, majd kivédte manchesteri kollégája, David de Gea tizenegyesét.

A spanyol együttes története során először diadalmaskodott európai kupasorozatban, vezetőedzője, Unai Emery viszont immár negyedik alkalommal emelhette a magasba a trófeát, melyet a Sevillával 2014 és 2016 között sorozatban háromszor nyert meg.

*

Labdarúgó Európa-liga, döntő

Villarreal (spanyol)–Manchester United (angol) 1-1 (1-0, 1-1, 1-1), tizenegyesekkel: 11-10.

Gdansk, 9500 néző, játékvezető: Clément Turpin (francia).

gólszerzők: Moreno (29. perc), illetve Cavani (55. perc).

 

MTI / PH

Legnépszerűbb cikkeink