Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Kiemelt hírek

Elbert Gábor: Hosszú Katinka már túl van a csúcson

Létrehozva:

Fotó: MTI / Kovács Tamás

A sportvezető Cseh László és Hosszú Katinka olimpiai indulásának körülményeiről is beszélt a KeljfelJancsiban.

Elmondása szerint a sport alapvetően a teljesítményről szól, ezért nem ördögtől való, hogy a múltbéli teljesítménye alapján kiváltságokat kaphat egy-egy versenyző.

Az elmúlt hónapokban Cseh László olimpia szereplése nagy port kavart a hazai sportéletben. Az úszó ugyan rendelkezik az olimpiai kvalifikációhoz szükséges szintidővel, ezt még a 2019-es világbajnokságon érte el, de azóta nem sikerült ennek a közelébe érnie. Soós Csaba, a magyar úszó válogatott szövetségi kapitánya emiatt egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat adott az elmúlt hetekben, mígnem végül a májusi budapesti Európa-bajnokság előtt kijelentette: a 35 éves Cseh László ott lehet az olimpiai keretben. Az úszó nyilatkozataiban azt kifogásolta, hogy a szövetségi kapitány nem beszélte meg vele négyszemközt a problémát.

 

El vagyunk kényeztetve 

Cseh László az EB-n végül a negyedik, Kós Hubert pedig az ötödik helyen végzett a férfi 200 méter vegyesen. Elbert Gábor, sportvezető, újságíró a 168 oldalán futó KeljfelJancsi című műsorban elmondta, ez az eredmény csak az elkényeztetett magyar szurkolónak rossz eredmény, és bár lehet, hogy az ötödik olimpiáján már nem fog nagy eredményt elérni, senkitől nem vesz el helyet az úszó azzal, ha elindul az ötkarikás játékokon. 

A sportvezető kiemelte: a sport alapvetően a teljesítményről szól, ezért nem ördögtől való, hogy a múltbéli teljesítménye alapján kiváltságokat kaphat egy-egy sportoló, majd később aláhúzta: ugyan Cseh valóban két évvel ezelőtt úszta ezt az időt, a szabályok szerint egyértelműen kvalifikálta magát a tokiói játékokra. Elbert továbbá azt is kiemelte, hogy Cseh László példája közel sem egyedi; Kőbán Rita is indul kajak egyesben az olimpián, miközben sokak szerint lenne nála fiatalabb versenyző is. Hozzátette: az egyéni sportágakban mindig meghatározzák az elveket, de a versenyprogram módosulásával ez változhat. „Kajak-kenuban például próbálják úgy alakítani a programot, hogy egy országból minél több versenyző kapjon szerepet” – mondta.

 

Évente csak egyszer 

A sportvezető Cseh László budapesti EB-n nyújtott szereplésével kapcsolatos kritikákra reflektálva elmondta, egy 30 fölötti versenyzőnél egy évben csak egyszer lehet elvárni, hogy csúcsformában legyen, tehát ha az EB-n csúcsformában lett volna, akkor az olimpián lenne rosszabb a teljesítménye.

Hozzátette: Soós Csabának sokféle érdek és vélemény között kell úgy lavíroznia, hogy a sportolók szemébe tudjon nézni, ugyanis sokan próbálnak direkt vagy indirekt módon nyomást gyakorolni az olimpiai keretre. Véleménye szerint Cseh Lászlónak kellene eldöntenie, hogy megkockáztatja-e ezt olimpiát, ugyanis amellett, hogy megkoronázhatja pályafutását azzal, hogy zsinórban ötödik olimpiáján vesz részt, meg is égetheti magát egy esetleges rossz szerepléssel. „Nem szeretném, ha odáig jutnánk, hogy sajnálnunk kell Cseh Lászlót” – mondta Elbert. 

Hosszú Katinka olimpiai indulása is kérdéses, legalábbis az, hogy melyik számban indul majd. A sportoló számára ugyanis teljesítménye alapján felkínálták, hogy dönthet arról, pontosan milyen számokban indulna. Ha Hosszú Katinka 200 pillangón például nem akar rajthoz állni, akkor az Európa-bajnokságot betegség miatt kihagyó győri úszó, Jakabos Zsuzsanna léphet előre és a világbajnok Kapás Boglárkával ő képviselheti majd a magyarokat az olimpián. 

 

Mérlegelni kell

Elbert szerint Hosszú Katinka egy elég megosztó személyiség, azonban egy szövetségi kapitánynak félre kell tudnia tenni az érzelmeket, és úgy kell döntenie, ahogy a magyar csapat a legeredményesebb tud lenni. Ha az a döntés születik, hogy választhat a számok között, és a tokiói olimpián jól szerepel, akkor a döntés legitimációt nyer, ha viszont az eredmények elmaradnak a várakozásoktól, akkor az úszó szövetség vezetésének vállalnia kell a felelősséget.

A sportvezető felidézte: volt már ilyen döntés, például amikor Martinek Jánost Török Ferenc berakta a csapatba Szöulban, annak ellenére hogy voltak az övénél jobb eredmények is. Ez végül jó döntésnek bizonyult, ugyanis Martinek egyéniben és csapatban is olimpiai bajnok lett.

Elbert leszögezte: nem gondolja, hogy ez lesz Hosszú Katinka legjobb olimpiája, ugyanis szerinte már túl van a csúcson, a vezetésnek tehát mérlegelni kell, hogy több kárt okoz-e ezzel Hosszú a magyar úszósportnak, mint amennyi hasznot hoz. A sportvezető szerint a nézeteltérések egyrészt érdekellentétekből, másrészt anyagi konfliktusból fakadnak, emellett egyre inkább szólnak bele olyanok is a sportba, akik nem feltétlenül értenek hozzá. Hosszú megítélése szerint azért is kettős, mert az eredményei révén olyan előnyökhöz jutott, amit az úszósportban sokan nehezményeznek. 

 

168.hu

Legnépszerűbb cikkeink