„Gyűlnek a spiritiszták: munkások, vasutasok”

A 100 évvel ezelőtti Pesti Hírlap írásaiból válogattunk.

180 évvel ezelőtt indult az első Pesti Hírlap, a jelenlegi újság pedig túl van első születésnapján. Ez jó apropó arra, hogy visszatekintsünk, és felidézzük lapunk múltját. Most a száz évvel ezelőtti hét lapszámaiból szöveghíven hoztunk el egy orvosi tudósítást a „munkás-spiritiszta kör” médiumáról, illetve szembesülhetünk a mindenkori piac változékonyságával is. Az archivált cikkeket az Arcanum adatbázisának köszönhetjük.

Kirándulás a kilencedik szférába

(részlet)

A szerkesztőségbe az első cserebogártól a hatlábú borjúig sok minden furcsaságot jelentenek – most hírül hozták az Angyalföld szenzációját. 

Az ottani munkás spiritiszta-kör (sajnos már ilyen is van) egyik tagja nyolc napja alszik, sem nem eszik, sem nem iszik, lelke a szellemek bemondása szerint jelenleg a kilencedik szférában jár és este hét órára fog visszatérni porhüvelyéhez. A lelkes előadásból is már világos volt, hogy egy hysteriás nőnek határidőre szuggerált hipnotikus álmáról van szó, mégis érdemesnek látszott a dolgot közelebbről megtekinteni. 

Angyalföld tipikus külváros. Elszórtan egy-egy modern sokemeletes háztömb sejteti a későbbi fejlődés irányait, de nagyobbrészt szétterjedt alacsony házak, sok gyár, sok apró, túlzsúfolt bolt. Legszebb épület a templom meg az iskola. Vajon biztató jelnek vehetjük-e ezt a jövőre nézve? Mert igaz hit és helyesen alkalmazott tudás minden babonának legjobb ellenszere. 

Fóthi út 22 – a jelzett házat nem kell sokáig keresni. Kíváncsi csoportok rajzanak körül. „Vajon mit fog mesélni a másvilágról?” – hallatszik az egyikből. „Ilyen is csak a Fóthi-bazárban eshetik meg!” – véli egy másik, ki nyilván ismerős a helyi viszonyokkal. Az utcagyerekek már fölszólítás nélkül is elvezetik az idegent az „alvó nő”-höz. 

Kicsiny földszintes szobában, patyolat ágyon, tisztán öltözve középkorú asszony fekszik. Arca nyugodt, imára összekulcsolt kezében feszület, légzése alig észrevehető, érverése kicsi és szapora, izomzata merev, reflexek nem kiválthatók. Csakugyan: iskolaesete a lethargikus állapotnak, minden idegosztályon akad hasonló, nyolc napi tartam nem is sok, a leghosszabb észlelés harminckét napról számol be. 

„Szemét hiába tetszik vizsgálni”, mondja barátnője, ki állandóan gondozza, „mert vak szegény mindkét szemére, de – teszi hozzá nagy áhítattal – annál többet lát belső szemeivel.” Megtudjuk, hogy kiváló médium, a szellemvilággal állandó összeköttetésben van, több ízben volt már rövidebb időre „elragadva” – nyolc napra most először. Ezt is az ő beleegyezésével a legutóbbi spiritiszta-ülésen határozták el, a szellemek megmondták, hogy énekszóval fog elaludni és ugyanígy ébredni s egész jó higiénikus érzéssel csak friss levegőt s tisztántartást parancsoltak a környezetre, a többit majd elvégzik ők maguk. Elgondolom, mily szerencséje ez asszonynak, hogy nem a középkorban él, bizton mint boszorkányt megégették volna.

Fanatikus hívő azonban most is akad elég. Gyűlnek a spiritiszták: munkások, vasutasok, de akad miniszteri tanácsos is, egy ügyész, sőt orvos s mérnök is, bizonyságul annak, hogy a pozitív tudomány sem immunizál a fantáziának a kritika nélkül való túlcsapongásai ellen. 

A mondott időre a médium élénkül, légzése mélyebbé válik, a tagok merevsége enged, majd szent énekbe fog, felül s üdvözli a jelenlevőket. Valóban meglepő frissességű, természetesen azért, mert azonnal „delejes” vízzel itatták. „Mit érzett testvérem, midőn asztral-testét a szellemek elragadták?” – kérdi az egyik jelenvolt. Elmondja, hogy úgy érezte magát, mint mikor transzba szokott esni. A kör vezérszelleme, ki Mátyás néven mutatkozott be, vezette gyöngéden előbb oly helyre, hol fogvacogtatás volt a panasz, később szelídebb vidékekre s végül oly tájra, hol mondhatatlan boldogság töltötte el keblét, melynek emlékét mindig meg akarja tartani, örül, hogy őt szemelték ki arra, hogy ezt hírül adja az embereknek, hogy azok okuljanak s javuljanak. 

Gördülékenyen folyik a szó az egyszerű asszony ajkáról, látszik, hogy sokszor hallott s mondott szólamokat ismétel, két gyorsíró jegyzi minden szavát a következő séance részére, de valami új, eddig még nem ismert részlet csak nem akar felmerülni. Ezért ugyan nem volt érdemes nyolc napig fakírálmot aludni, mindezeket Danténél sokkal szebben lehet elolvasni. Kalauzom is érzi az égi riport szegényes voltát, s mindegy mentegetődzve emeli ki a médium szellemének csekély műveltségét, mi gyakran zavarólag hat, sőt – magyarázza – akadnak néha határozottan rosszindulatú és pajkos szellemek is, kik szeretik a halandókat megtréfálni s ezek okai, ha olykor semmi sem sikerül. Látnivaló, hogy egy vérbeli spiritisztát nem lehet egyhamar zavarba hozni. […]

Dr. Révai I.

1921. május 19., csütörtök

Szabott árak

Szabott árak szövegű aranybetűs üvegtábla lóg a falon a körúti posztókereskedésben, ahol a mai szűkös idők fehér hollója: a vevő alaposan nézegeti és megtapogatja a készségesen és bőséges választékban elébe rakott finom holmit. Végre megállapodik az egyik szövetvégben, amelynek az ára – a rákötött cédula szerint – „eddig ezerszáz korona, most hatszáz korona méterenkint.”

– Ebből vennék egy öltözetre valót, mi volna a legutolsó ára?

– Méltóztatik látni: hatszáz korona – felel a kereskedő és ünnepélyes komolysággal az említett „Szabott árak” jelszavú felírás felé bökdös az ujjával. 

– Bizony, nagyon drága! 

– Hát mennyiért használhatja? 

– Legfeljebb ötszázért. 

– Rendben van, kérem. 

Amikor pedig már becsomagolták a negyedfél métert, a vevő némi gúnnyal kérdezi: 

– Nos, így vagyunk ezekkel a híres szabott árakkal? 

– Na igen – mondja meggondolás nélkül a boltos –, csakhogy mostanában a vevők szabják meg az árakat!

1921. május 18., szerda