Magyarország
Nem lett több kvótánk evezésben
Luzern volt az evezősök tokiói szereplésért folytatott csatájának utolsó helyszíne, ahol 50 ország 163 egysége 14 versenyszámban igyekezett megszerezni az olimpiai kvótát.
Sajnos a magyar csapat egyetlen tagjának sem sikerült ez a bravúr.
A versenyen hat magyar egység állt rajthoz. A férfiak közül a kormányos nélküli kettesben Juhász Adrián és Simon Béla, a könnyűsúlyú kétpárevezősöknél Szabó Bence és Furkó Kálmán, míg a kétpárevezősöknél Bácskai Máté és Szabó Márton bizakodhatott a verseny előtt. A nőknél egypárevezősben Bertus Kitti, könnyűsúlyú kétpárevezősben Abid Syham és Csepel Zsófia, kétpárevezősben pedig Preil Vivien és Gadányi Zoltána indult.
A kvótaszerzéshez legközelebb a Juhász Adrián, Simon Béla férfi kettes állt, ám sajnos már a középdöntőből sem sikerült továbbjutniuk. Meglepő eredmény ez, ha azt nézzük, hogy az egység 2016-ban Európa-bajnoki címet szerzett, a riói olimpián kilencedik lett, 2017-ben pedig az olimpiai programban nem szereplő kormányos kettesben világbajnok lett. Hozzá kell tenni azonban, hogy az év elején mind a két magyar sportoló átesett a koronavírus-fertőzésen, és ez hátráltatta a felkészülésüket.
A nőknél a Preil Vivien, Gadányi Zoltána női kétpárevezős döntőbe jutott, ahol a negyedik helyen végzett, az olimpiai részvételhez viszont az első két hely egyikét kellett volna megszerezni.
Így véglegessé vált, hogy egyetlen magyar evezős lehet ott az ötkarikás játékokon: Pétervári-Molnár Bendegúz még az áprilisi kvótaszerző versenyen harcolta ki egypárevezősben az ötkarikás részvétel jogát.
Fehér György
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt