Kiemelt hírek
L. Simon: Csökkenteni kell a koncertek, fesztiválok áfáját
Kezdeményezéséhez Demeter Szilárd is csatlakozott.
A kulturális intézményeket kedvezményes jeggyel igénybe vevők aránya itthon meghaladja a 30 százalékot – mondta L. Simon László, fideszes országgyűlési képviselő a 168 oldalán futó KeljfelJancsi című műsorban.
L. Simon felidézte, hogy Magyarországon 25 százalékos volt a legtöbb termék áfája, mikor 2010-ben átvették a kormányzást, azóta ez 27 százalékra nőtt, azonban számos enyhítést is bevezettek, Például nullára csökkentették a tankönyvek áfáját, az alapvető élelmiszerek után fizetendő általános forgalmi adó pedig 5 százalékra csökkent. Az olyan kulturális belépők, mint a múzeum, színház, fesztivál és mozi belépők után azonban továbbra is 27 százalékot kell fizetni.
L. Simon már évek óta hangoztatja, hogy csökkenteni kell a kulturális szektor, kiemelten a koncertjegyek forgalmi adóját, ehhez múlt héten a könnyűzenéért felelős Demeter Szilárd is csatlakozott.
A KeljfelJancsi vendége hangsúlyozta: Bécs és Prága is sokkal versenyképesebb a nemzetközi piacon a magyar fővárosnál, ugyanis külföldön jóval alacsonyabb százalékkal dolgoznak, míg itthon az áfa és a közbeszerzés is nehezíti a világsztárok magyarországi fellépéseit. Hozzátette, hogy a közbeszerzési törvény módosításával ezt sikerült valamilyen szinten enyhíteni.
A fideszes országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a kulturális területen történő áfacsökkentés bevételnövekedést hozhat, és megjegyezte azt is, hogy a könyvforgalom árbevétele 60 milliárd forint alatt van, így ott a változás a költségvetés egészét tekintve nem jelentene nagy különbséget, ellentétben a fesztiválokkal és a koncertekkel. L. Simon szerint évek óta tart már a küzdelem az áfa csökkentéséért, azonban nehéz ezt kilobbizni, mert „az állam minél kevesebb kivételt szeretne tenni”.
Kiemelte: a nagy fesztiváloknak látogatószám alapján van most is kedvezményük, azonban a kisebb fesztiválokra is oda kellene figyelni, csakúgy mint a klasszikus koncertekre, emellett pedig a múzeumok áfabevételét is újra kellene gondolni. Uniós szabályozások alapján vannak olyanok, akiket ingyen kell beengedni a múzeumba, vagy kulturális intézménybe. Angliában például az állandó kiállítások ingyenesek, azonban Európában ennek máshol nincs hagyománya. Idehaza a kedvezményes vagy ingyenes jeggyel látogatók köre meghaladja a 30 százalékot.
Pénteken a Nemzeti Múzeum dísztermében írták alá a Magyar Nemzeti Múzeum és a 4ig Nyrt. közötti stratégiai együttműködésről szóló megállapodást. L. Simon László szerint évek óta zajlik már ez az együttműködés, aminek segítségével rendkívül modern kiállítások megtartására képesek. Kiemelte: a Seuso-kincsek 3D-s szkennelése, digitalizálása új lehetőségeket nyitott meg előttük, melynek hatására később a 3D-s nyomtatásban ezek a műtárgyak másolati formában reprodukálhatóak lesznek – mondta.
168.hu
-
Kiemelt hírek2024.07.03. 12:01
Kiállítás – Refik Anadol: Rumi Dreams
-
Kiemelt hírek2024.07.12. 10:09
A hőség kellős közepén hagytak két kutyát egy autóban a XIII. kerületben
-
Nagyvilág2024.07.17. 3:55
Alkoholmentes sörkert nyílik Münchenben
-
Kiemelt hírek2024.07.17. 11:36
Változik a forgalmi rend a hétvégén a Forma-1 miatt