Connect with us
Pesti Hírlap, sok élmény

Magyarország

Megvan az első magyar érem a Budapesten rendezett vizes Európa-bajnokságon

Létrehozva:

Az ezüstérmes Olasz Anna a női nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenye után a vizes Európa-bajnokságon a budakalászi Lupa-tavon 2021. május 13-án. | Fotó: MTI / Illyés Tibor

Olasz Anna a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyében állhatott a dobogó második fokára.

A Lupa-tavon rendezett viadalon a 27 éves magyar versenyző elképesztően szoros hajrában, éppen csak lemaradt az olimpiai bajnok és címvédő, szerdán 5 kilométeren is győztes holland Sharon van Rouwendaaltól. A két másik magyar úszó, Rohács Réka a 10., Sömenek Onon Kata pedig a 13. helyen ért célba. 

„Természetesen itthon nagyon szerettem volna érmet szerezni. Az elmúlt évek nem úgy sikerültek, ahogy szerettem volna, voltak jó és rossz pillanatok egyaránt, az eredmények azonban nem úgy jöttek, ahogyan én edzettem. Most beérett a munka” – mondta a verseny után a televízió kamerái előtt Olasz Anna, aki hozzátette, kifejezetten jót tett neki a koronavírus miatti kényszerszünet, mert így ki tudta magát pihenni. 

Kérdés, hogy a mostani ezüstérem lendületet adhat-e Olasznak a május végén sorra kerülő olimpiai kvalifikációs versenyre, ám az úszónő kijelentette, hogy egyelőre nem ezzel foglalkozik, szeretne egy kicsit az ezüstéremnek örülni.

Rasovszky Kristófnak viszont nem sikerült az éremszerzés. A magyar úszó szerdán, Eb-címvédőként negyedik helyen végzett az 5 kilométeres távon, majd csütörtökön ismét vízbe ugrott, immár a 10 kilométeres versenyen. Rasovszky végig az élbolyban úszott, volt, hogy ő vezetett, ám az utolsó 200 méteren a dobogósok elléptek tőle. A számot nagy fölénnyel nyerte az olasz Gregorio Paltrinieri, aki szerdán sem talált legyőzőre. A második helyen –akárcsak a rövidebb távon – a francia Marc-Antoine Olivier ért célba, míg a harmadik a világbajnoki címvédő német Florian Wellbrock lett. A szám másik két magyar indulója nem került a legjobb tíz közé, Székelyi Dániel a 11., Gálicz Péter pedig a 17. helyen végzett.

Fehér György

Legnépszerűbb cikkeink